Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kedden már fokozatosan felszakadozik a felhőzet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. április 13. 17:30
Kedden már fokozatosan felszakadozik a felhőzet
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Kedden reggeltől északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és lassan megszűnik a tartós csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből.

Az ország északi felén megvastagszik a felhőzet, és helyenként eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Éjszaka mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé valószínű eső, zápor, keleten eleinte még zivatar is lehet, majd hajnalban az Északi-középhegységben és a dunántúli hegyvidéken átmenetileg havas eső, hó is előfordulhat.

Kedden reggeltől északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és lassan megszűnik a tartós csapadék, és délután már csak néhol alakulhat ki záporeső. Hétfőn a délnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik, majd eleinte az Észak-Dunántúlon, később másutt is északnyugatira, északira fordul a szél, és helyenként viharos széllökések is lesznek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9 és 13 fok között valószínű.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)