Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Két szakaszban lehet beiratkozni az általános iskolákba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. április 12. 15:12
Két szakaszban lehet beiratkozni az általános iskolákba
Azt kérik a szülőktől, hogy a veszélyhelyzetre való tekintettel online intézzék a beíratást

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Két szakaszban lehet beiratkozni az általános iskolákba a 2020/2021-es tanévre – tájékoztat honlapján a Gyulai Tankerületi Központ, amely arra kéri a szülőket, hogy inkább online intézzék gyerekük beíratását.  

Mint írták, az első szakaszban, április 6–24. között a nem állami fenntartású általános iskolákba, illetve az állami fenntartású, de körzettel nem rendelkező általános iskolákba lehet beíratni a gyerekeket. (A köznevelési intézmények körzet szerinti keresőlistája itt érhető el.)

A második szakaszban, április 28. és május 15. között azok a szülők, törvényes képviselők adhatják le kérelmeiket, akik a körzetük szerinti, illetve a nem a lakóhelyük, életvitelszerű tartózkodási helyük szerinti körzetes általános iskolába szeretnék gyereküket beíratni.

Felhívják a figyelmet arra, hogy azon gyerekek esetében, akiket a lakóhelyük szerinti körzetes általános iskolába szeretnék beíratni, csak a szándékot kell megerősíteni az intézmény felé. Amennyiben másik intézményt választanak a szülők, törvényes képviselők, a jelentkezési kérelmet be kell nyújtaniuk a kiválasztott iskolába.

Azokat a tanulókat, akik nem nyertek felvételt az első szakaszban, illetve nem adták be a jelentkezésüket más általános iskolába, a második szakasz első napján, április 28-án automatikusan felveszik a lakóhelyük, tartózkodási helyük szerinti körzetes általános iskolába. Ebben a szakaszban kell megerősíteni azoknak a gyerekeknek a jelentkezését, akiket a lakóhelyük szerinti körzetes általános iskolába szeretnének beíratni.

A köznevelési intézmények lehetőséget biztosítanak a személyes ügyintézésre, de a Gyulai Tankerületi Központ azt kéri a szülőktől, törvényes képviselőktől, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre való tekintettel online, a KRÉTA rendszer e-Ügyintézési felületén keresztül intézzék a beíratást. Kiemelik: az ide feltöltött dokumentumokat hitelesnek fogadják el, azokat csak a tanév első napján kell személyesen bemutatni.

A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumokra van szükség: a gyermek személyazonosító igazolványa, lakcímkártyája, taj-kártyája, valamint az életvitelszerű ott lakásról szóló nyilatkozat és a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat.

A beiratkozásról bővebb információ itt található. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)