Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Verseket és népszokásokat bemutató beszélgetéseket is kínál a Dankó Rádió

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • KULTÚRA • 2020. április 09. 09:00
Verseket és népszokásokat bemutató beszélgetéseket is kínál a Dankó Rádió
A sorozat húsvéthétfői adása szintén az ünnep körül forog majd

A versrészletek, nóták és operettek mellett régi húsvéti népszokásokról és a betegségűző nagypénteki mosdásról is hallhatnak az érdeklődők a Dankó Rádió ünnepi műsoraiban – tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-t szerdán.

„Különleges húsvét lesz az idei, hiszen a szokásos közös ünneplés, összejövetelek, locsolkodás helyett ebben az évben az ünnep a kialakult helyzetre tekintettel a távolságról is szólni fog: akár országon belül, akár országhatárokon túl, vagy csak a falu másik oldalán. Éppen ezért a Dankó Rádió még inkább igyekszik közelebb hozni a hallgatókat lélekben egymáshoz, hogy senki se érezze magát egyedül" – olvasható a közleményben.

Mint írják, a Tudod-e még az én nótám? című műsorban Popovics László régi húsvéti népszokásokról beszélget a hallgatókkal vasárnap és hétfőn. Szintén a húsvéti népszokásoké lesz a főszerep a Jó ebédhez szól a nóta című déli műsorban, ugyanis Budai Beatrix a nemzeti összetartozás évének jegyében csütörtöktől hétfőig a határon túli húsvéti népszokásokat mutatja be.

A Tudta-e? című napi népzenei szótárban Juhász Katalin néprajzkutató a hét jeles napjait veszi számba, szó lesz például a betegségűző nagypénteki mosdásról is. A műsor – a Dankó Rádió Facebook oldalán is megtalálható – videóváltozatában a fővároshoz közeli Csömörön és Ecseren készült fotókon is láthatják az érdeklődők ezt a hagyományt, miközben a háttérben Sebestyén Márta énekeli a Nagypénteken mossa holló a fiát kezdetű kalotaszegi népdalt. A sorozat húsvéthétfői adása szintén az ünnep körül forog majd, videóváltozata pedig a Dankó Rádió Facebook-oldalán lesz elérhető.

A húsvéthoz köthető versrészletek mellett nóták és operettek, többek között Kálmán Imre, Huszka Jenő, Lehár Ferenc és Kacsóh Pongrác művei szólalnak meg Erdélyi Claudia válogatásában nagypénteken és nagyszombaton az Az a szép című műsorban, míg húsvéthétfőn már a vidámabb, örömtelibb dallamoké lesz a főszerep. A népzene iránt érdeklődőket húsvétra készült ünnepi dallamokkal várja Vasváry Annamária este 20 órától a Táncházban – tartalmazza a közlemény.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)