Fotó: Gyulai Közüzemi NKft.
A koronavírus-járvány miatt folyamatosan fertőtlenítik Gyulán az utcabútorokat – mondta el lapunk megkeresésére Bányai György, a Gyulai Közüzemi NKft. üzemvezető-helyettese.
Mint arról beszámolt, a cég dolgozói a város valamennyi közparkjában, közterületén és lakótelepén fertőtlenítik az utcabútorokat. Ezek közé tartoznak a padok, a kültéri asztalok, az utcai hulladékgyűjtők, a buszmegállók ülőkéi, a hídkorlátok, a lépcsőkorlátok és a játszóeszközök.
– A munkát három ember végzi napi nyolc órában, addig, amíg szükséges – ismertette az üzemvezető-helyettes. Hozzátette: három nap alatt fertőtlenítenek mindent, ennyi idő kell ahhoz, hogy visszatérjenek egy-egy területre.
Mint megtudtuk, a munkához hipós vizet használnak. Bányai György azt is elmondta, biztosított a védőeszközök és a fertőtlenítőszer utánpótlása.


























