Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt avatták fel a „Máriás” házon az új Szűz Mária-szobrot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2020. március 10. 12:00
Időutazás Gyulán – 5 évvel ezelőtt avatták fel a „Máriás” házon az új Szűz Mária-szobrot
Évforduló

5 évvel ezelőtt, 2015. március 22-én a Szent József-búcsú keretében avatták fel a „Máriás” ház új Szűz Mária-szobrát Németvároson. Mivel az eredeti, több mint 200 éves alkotás nagyon megrongálódott, a felújított szoborfülkébe Szőke Sándor szobrászművész által készített másolat került. A fülke érdekessége a ház festésekor feltárt csillagos háttér, amely megegyezik a németvárosi templom szentélyében megtalálható falfestéssel. Az avatási ünnepségen a Görgényi Ernő polgármester és Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnöke mondott beszédet. A Gyula legrégebbi épületének homlokzati szoborfülkéjében található alkotást Mittag Mónika, Görgényi Ernő, Kónya István alpolgármester és Petróczki Zoltán, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója leplezték le. Az eredeti alkotást addig, míg nem tudják kiállítani, raktározzák.

az új szobor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)