Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pénteken újra felhős és esős időre számíthatunk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. március 05. 17:30
Pénteken újra felhős és esős időre számíthatunk
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Csütörtökön a többórás napsütés mellett a Dunántúlon inkább csak kevés fátyolfelhőre, keletebbre pedig gomolyfelhőre számíthatunk.

Estétől aztán nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és pénteken is jórészt erősen felhős vagy borult időben lesz részünk. Éjféltől nyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, de az északi tájakon helyenként havas eső, az Északi-középhegység magasan fekvő részein pedig havazás valószínű. Péntek késő délutánra, estére főként nyugaton már csökken a csapadékhajlam. A déli szelet reggelig elsősorban a Kisalföld térségében kísérhetik erős széllökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között valószínű, nyugaton lesz enyhébb az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 5 és 10 fok között alakul, de a keleti határvidéken pár fokkal magasabb, míg északon alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)