Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csütörtökön felhős lesz az ég, de csapadék nem várható

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. március 04. 17:01
Csütörtökön felhős lesz az ég, de csapadék nem várható
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

Csütörtökön a többórás napsütést a Dunántúlon főként csak kevés fátyolfelhő, az ország keleti harmadán azonban több gomolyfelhő zavarhatja. Csapadék nem lesz.

Szerda estétől nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég, ezzel együtt késő estére a keleti határvidéken is megszűnik a csapadék. Reggelre már csak a Tiszántúlon maradhatnak felhősebb körzetek, foltokban köd és rétegfelhőzet is képződhet.

Csütörtökön a többórás napsütést a Dunántúlon főként csak kevés fátyolfelhő, az ország keleti harmadán azonban több gomolyfelhő zavarhatja. Csapadék nem lesz.

Szerda estére jelentősen mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön a Dunántúlon megélénkül, sőt az Alpokalján és a Kisalföld nyugati felén megerősödik a déli szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul, a felhősebb keleti vidékeken lesz enyhébb az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 és 13 fok között valószínű.

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)