Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén 45 éves a KRESZ

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. február 05. 12:14
Idén 45 éves a KRESZ
Az eltelt évtizedekben a szabályozás 37 kisebb-nagyobb módosításon esett át

Idén 45 éves a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, azaz a KRESZ. A közúti közlekedés szabályairól szóló együttes rendeletet 1975 februárjában hirdették ki, és 1976. január 1-jén lépett hatályba.

A police.hu felidézte: az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény aláírását követően létrejött új hazai jogszabály már első változatában is számos újítást vezetett be, például kötelezővé tette a biztonsági öv használatát a személyautó első ülésén utazó személyeknek, amennyiben az ülést biztonsági övvel szerelték fel, továbbá megtiltotta a hat éven aluli gyerekek szállítását a járművek első ülésén.

A merőben új szabályozás ellenére a régebbi vezetői engedéllyel rendelkező járművezetőknek nem írtak elő vizsgakötelezettséget az új előírások ismeretéből, de lehetőséget biztosítottak nekik az önkéntes tanfolyamon és elméleti vizsgán való részvételre. Emellett a járművezetőknek színes kiadvány készült félmillió példányban, Mi az új a KRESZ-ben? címmel.

Az eltelt évtizedekben a KRESZ 37 kisebb-nagyobb módosításon esett át. A 80-as években új szabályok jelentek meg a motorkerékpárosok és segédmotoros kerékpárosok közlekedését érintően.

Ugyancsak nagyobb volumenű változások léptek hatályba 1993. március 1-jén, amikor lakott területen belül 60 km/h-ról 50 km/h-ra, lakott területen kívüli egyéb úton pedig 100 km/h-ról 80 km/h-ra csökkentették a személyautók megengedett legnagyobb sebességét. Szintén ekkor írták elő a tompított fényszóró használatát a személyautóknak lakott területen kívül, először csak autóúton és főútvonalon, egy évvel később pedig valamennyi lakott területen kívüli úton.

A főbb jármű-kategóriákra vonatkozó, ma is érvényes sebességhatárok 2001. május 1-jén váltak teljessé (azóta lehet autóval, motorkerékpárral és 2500 kg-ot meg nem haladó gépkocsival lakott területen kívüli főútvonalon 90 km/h-val, autóúton 110 km/h-val, autópályán pedig 130 km/h-val haladni). Ettől az időponttól kezdve a biztonsági övet a gépkocsi hátsó ülésein ülő személyeknek lakott területen belül is használni kell.

A hazai közúti közlekedésben mérföldkőnek számít 2002. január 1-je, ekkor léptek hatályba a gyerekülésre vonatkozó szabályok.

A KRESZ legutóbb 2019. július 27-én módosult. Ekkor külön tájékoztató táblát kaptak a templomok, és ekkor vált szabállyá, hogy a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban haladhatnak, amennyiben erre szóló matricával rendelkeznek.

Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban jelent meg kritikaként a KRESZ-szel szemben, hogy túl hosszú, nyelvezete helyenként bonyolult és nehezen értelmezhető, továbbá hogy az egyes szabályozások szubjektív mérlegelésre adnak lehetőséget. Emiatt valószínűsíthető, hogy a közeljövőben új KRESZ-t alkotnak – írta a rendőrségi portál.

Akik KRESZ-tudásukat a hatósági vizsgán is használt kérdésekkel tesztelnék, a 45evesakresz.hu oldalon tehetik meg.

Szavazás
Milyen rendszerességgel olvassa a Gyulai Hírlap online oldalt?
Mindennap
 (46%)
Hetente többször
 (21%)
Hetente
 (15%)
Ritkán
 (9%)
Soha nem olvastam, véletlenül keveredtem erre az oldalra
 (9%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)