Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ültess az utókornak!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. január 31. 12:50
Ültess az utókornak!
Civil fásítási akciót hirdetett az Experience-Bus Kft.

nagy józsefkovács mihályferenczi istvántitz ádám és alt norbert

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Ültess az utókornak! címmel hirdetett civil fásítási akciót Titz Ádám, az Experience-Bus Kft. ügyvezetője. A részletekről január 31-én a Boglárka Kertészetben számoltak be.

Alt Norbert alpolgármester emlékeztetett: az elmúlt év végén számos fásítási akció történt a városban, amely idén is folytatódni fog, a program pedig egy újabb állomásához érkezett.

Mint mondta, tavaly év végén kaptak egy felajánlást Titz Ádámtól, akkor harminc facsemetét ültettek el a Bem József téren, most pedig fásítási akciót hirdetett az ügyvezető.

Titz Ádámtól megtudtuk, hogy a tavaly decemberi felajánlás apropóján gondolta tovább az ötletet, majd arra jutott, hogy a legcélszerűbb, ha mindenkit bevonnak a fásításba, aki felelősséget érez az utókor iránt.

A program „bázisa” a Boglárka Kertészet lesz, ahová bárki betérhet, aki úgy gondolja, hogy fát szeretne felajánlani a városnak. A kertészetben lesz egy lista, amelyet Szászné Várkonyi Adrienn városi főkertész állít össze. A listáról kiválaszthatjuk, hogy milyen fát és mennyit szeretnénk vásárolni, a növényeket ezután kiültetik a kiválasztott helyre.

Az ügyvezető kiemelte: többen keresték már, hogy szeretnének csatlakozni az akcióhoz, saját cégcsoportja pedig már megrendelt további harminchárom fát.

A Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület már csatlakozott a programhoz, erről Ferenczi István, az egyesület titkára és Kovács Mihály elnökségi tag számoltak be. A titkár kiemelte, hogy társaságuk az épített örökség védelme mellett a környezet szépítésére és megóvására is nagy hangsúlyt fektet.

Nagy József, a Boglárka Kertészet tulajdonosa örömét fejezte ki, hogy segíthetnek és részesei lehetnek az akciónak, valamint hozzátette, hogy igyekeznek kiváló minőségben leszállítani a megvásárolt fákat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)