Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ügyészségen folytatódik a pisztollyal vagánykodó férfi ügye

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. január 26. 15:00
Az ügyészségen folytatódik a pisztollyal vagánykodó férfi ügye
A bucsai férfi légpisztolyt szorított ismerőse fejéhez

Légpisztolyt szorított ismerőse fejéhez egy férfi 2019. december 22-én Bucsán. Italozásból tartott hazafelé, amikor az Árpád sor és a Kossuth utca kereszteződésében meglátott két férfit. Odament hozzájuk, megkérdezte tőlük, hogy mit vagánykodnak, majd elővette a légpisztolyát.

Odanyomta az egyik férfi homlokához, a másiknak is odaszólt, hogy hallgasson, majd kis idő múlva eltette a pisztolyt. Valószínűleg ittassága miatt először nem ismerte fel a két férfit, ezért vonta kérdőre őket. Mikor egyikük megszólalt, ráköszönt, akkor tudatosult benne, hogy ismerősökkel találkozott.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság a 26 éves bucsai férfitől lefoglalta a légpisztolyt és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene. A gyanúsított kihallgatásán elismerte, hogy a légpisztolyt ismerőse homlokához szorította. Elmondta, hogy nem akart bántani senkit, csak vagánykodni akart.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait január 23-án továbbította az ügyészségre.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)