Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jövő héten adják át a várkiállítás új látványelemeit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. január 22. 19:00
Jövő héten adják át a várkiállítás új látványelemeit
A szakemberek az utolsó simításokat végzik

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az utolsó simításokat végzik a gyulai vár kiállításának egyik új elemén, az 1566-os ostromot fényvetítéssel megidéző diorámán – tájékoztatta lapunkat Fábián Tamás, a kiállítóhelyet működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

A szakember az MTI-nek korábban elmondta: a dioráma mellett egy kiterjesztettvalóság-alapú installációval, valamint a 16. századi várat és környezetét megidéző videóval bővül a várkiállítás. A fejlesztéseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi Ágoston Program keretében, a fenntartó gyulai önkormányzat által elnyert 10 millió forintos támogatásból valósítják meg.

Fábián Tamás lapunknak kiemelte: a háromszor másfél méteres dioráma méretét tekintve egyedülálló az országban. Arról is beszámolt, hogy a makettet az elmúlt években végzett régészeti feltárások eredményei és a régi ábrázolások alapján készítették.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az új látványelem a 16. századi állapotában mutatja be a gyulai erődítményt, azaz a most látható téglavár mellett az azt körülölelő, trapéz formájú külső vár, az öt bástyával ellátott palánkfal, valamint az ehhez kapcsolódó, földből és fából épült, négybástyás huszárvár is látható lesz.

A kommunikációs vezető azt is elmondta: az 1566-os ostrom eseményeinek megidézését fényjáték, vetítés és narráció segíti majd.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Hajnal Péter, a diorámát készítő cég ügyvezetője elárulta: a maketten elhelyezett, nagyjából egycentis műanyag figurák eredetileg vasútmodellhez készültek, így valamennyit át kellett alakítani.

Az új kiállítási elemeket jövő héten hétfőn adják át a nagyközönségnek, a magyar kultúra napjához kapcsolódva – tudta meg lapunk.

GYULAI HÍRLAP • 2020. január 22. 18:55
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)