Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 10 súlyos és 21 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. január 15. 08:05
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 10 súlyos és 21 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök január 14-én 33 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek. Két halálos kimenetelű balesetben két személy vesztette életét, 10 baleset súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 201 személyt fogott el, 51 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 96 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 190 személyt állítottak elő, köztük 103 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további két személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 87 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és a katonák 90 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 20 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Magyarország területén négy határsértőt fogtak el, és további két fő ellen embercsempészés indult büntetőeljárás. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)