Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Két társasház képviselői írták alá a felújításról szóló támogatási szerződést

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. január 09. 12:32
Két társasház képviselői írták alá a felújításról szóló támogatási szerződést
Az önkormányzat 2018-ban hozott rendeletet a társasházak támogatásáról

Átvették és aláírták a társasházak képviselői a lépcsőházak felújításáról szóló támogatási szerződéseket január 9-én. Gyula Város Önkormányzata 2018-ban hozott rendeletet a társasházak támogatásáról, az elsőként benyújtott pályázatokat 2019 nyarán bírálták el, a második körös nyertesek pedig most írhatták alá szerződésüket.

kiss tamásné és alt norbert

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Alt Nobert elmondta, hogy 2019-ben indították újtára azt a támogatási formát, amellyel a gyulai társasházak felújítási programjához kívánnak hozzájárulni. A tavalyi évben nem lett teljesen kimerítve a keretösszeg, így sikerült egy második körös pályázatot kiírni, amelynek eredményeként újabb társasházak újulhatnak meg.

A pályázatra a legalább kétemeletes, minimum nyolc lakásos, 1990. előtt épült társasházak jelentkezhetnek, a támogatás összege pedig a tervezett munka költségének 50%-a, de házanként nem lehet több 1 millió forintnál. A kivitelezési munkálatokat a pályázat aláírásától számított egy éven belül kell befejezni.

Kiss Tamásnétól – akinek a feladatkörébe tartozik a társasházakkal való kapcsolattartás, ügyintézés – megtudtuk, hogy az első körben három pályázatot bíráltak el pozitívan. Kiemelte: a pályázat rendkívül jó dolog, hiszen az utóbbi években az volt tapasztalható, hogy a társasházak állapota folyamatosan romlik.

A nyertes pályázók aláírása után kiderült, hogy az egyik nyertes ház a Kossuth tér 27–33. alatt található épület, ahol a pályázati forrásból, illetve önerőből, felújítják a villámhárító-rendszert és a lépcsőházak kaputelefon-rendszerét is. A Törökzugi sor 21–22. esetében a bejárati ajtók és az ablakok cseréje fog megtörténni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az alpolgármester hozzátette: a kiírás célja, hogy a társasházak rendezett körülmények között működjenek, egyben fontos, hogy nem csupán a pályázati forrásból valósítják meg a kitűzött célokat, hanem a rendelkezésre álló megtakarításukat is felhasználják, mindez pedig azt mutatja, hogy megéri takarékoskodni.

A pályázattal kapcsolatban Kiss Tamásné elmondta azt is, hogy hátrányba szorulnak a nagyobb, többlakásos társasházak, például a Paradicsomi lakótelep, ahol egy helyrajzi számon 66 lakás van, így 66 felé oszlik az összeg, amelyen más esetben 8, 10 vagy 12 lakás osztozik.

Hangsúlyozta: a tavalyi évben jelezte az önkormányzat felé, hogy szeretné, ha ebben változás lenne, a témát a képviselő-testület elé fogja terjeszteni. Mint mondta, szeretnék, ha nem a helyrajzi számot vennék alapul, hanem a tömböket, ez megoldhatná, hogy mindenki pályázhasson.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)