Bányai György elmondta, hogy amint a jegesedést és a hóesést észlelik, rögtön elindulnak az autóik, de kapacitásaik végesek, így türelmet kérnek mindenkitől, ha esetleg egy egy nagyobb hóesés érkezne.
– Nemcsak a hóesésben, de a jegesedés esetén is azonnal indulnak a munkatársaink. Két sószóró teherautónk van, ezekkel tudunk dolgozni és igyekszünk bejárni az összes gyulai utcát, de természetes, hogy a nagyobb forgalmú utakkal kezdjük a takarítást – mondta el a szakember.
Bányai György azt is részletezte, hogy a két sószóró teherautó mellett a járdák és hidak sózására egy külön járművük van, valamint rendelkeznek egy speciális kisgéppel, amellyel a kerékpárutakat takarítják. Utóbbi nyáron fűkaszaként üzemel, télen pedig az elején tolólap, hátul pedig sószóró adapter működik, így több funkciót is ellát a kis eszköz.
– Hóeséskor két traktor is be tud segíteni a munkába, és a tél elején már vállalkozókkal is kötöttünk szerződést, hogy esetleg ők is segítsenek majd, ha kifejezetten erős hóesés érkezik a városba. Arra kérjük a lakosságot, hogy legyenek türelemmel, hiszen ilyenkor arra van kötelezettségünk, hogy először az első- és másodrendű utakkal kezdjük a munkát, úgy mint például a Csabai út, a Vértanúk útja, a Kossuth tér és azokon az utak, ahol buszforgalom van. Ez mintegy 15-20 kilométeres szakasz, ehhez is idő kell – mondta el, hozzátéve, hogy az sem mindegy, hogy 2 vagy 48 órán át esik a hó, hiszen azt amit eltakarítottak, akár azonnal be is lépheti egy újabb adag csapadék.
– A forgalmasabb utak után indulunk Gyula és Gyulavári kisebb utcáira, ezeket is folyamatosan járják a gépeink a havazás napjaiban, heteiben. Hivatalosan egy napon belül kell megjelenni egy egy adott útszakaszon, és ezt minden alkalommal be is tudjuk tartani. A lakosságot arra kérjük, hogy ha arra lehetőségük van, hóeséses időben vagy garázsba, vagy kapubejáróba álljanak, hogy az már ne nehezítse a munkát, hogy adott esetben a teherautó nem tud behajtani az utcában az ott rosszul parkoló autók miatt - emelte ki Bányai György.
























