Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyéni csúcsokkal zárták a Triton SE búvárúszói a rövidpályás országos bajnokságot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. december 17. 14:00
Egyéni csúcsokkal zárták a Triton SE búvárúszói a rövidpályás országos bajnokságot
Fábián Gergő bronzérmet nyert a seregszemlén

Sikeresen zárták az évet a fürdővárosi búvárúszók

Fotó: Triton SE

Kecskemét adott otthont a VI. Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior, Felnőtt Uszonyos- és Búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság küzdelmeinek december 15-én. A rangos verseny mezőnyében a Triton SE is képviseltette magát.

Az Ambrus Imre vezette csapat az évad utolsó nagy versenyére érkezett, így a Dézsi Joel, Fábián Gergő, Nagy Christopher és Nyári Bence alkotta egység nagy elszántsággal vetett magát a vízbe.

– Annak ellenére, hogy a felkészülésünk körülményei egyre nehezebben alakultak, óriási elszántsággal, egymást biztatva vetették magukat a verseny kihívásaiba. Kértem tőlük, hogy egyénileg, az eddigi legjobb saját időt kell túlszárnyalniuk, vagyis mindenkinek önmagát kell legyőznie, ha ez elég egy érmes helyezésre, az már csak hab a tortán – árulta el Ambrus Imre.

A szakember szavai célba is jutottak, hiszen minden csapattag élete legjobb időeredményét produkálta. Fábián Gergő, 50 méteres „felszíni úszásban” a rendkívül előkelő III. helyezést érte el, ezen kívül pedig két 4. és egy 5. helyezéssel gazdagította eredménytárát. Dézsi Joel értékes helyezéseket úszott, a legnépesebb (ifjúsági) mezőnyben, így két 6., egy 7. és egy 8. helyet sikerült elérnie. Nyári Bence, sem panaszkodhatott, hiszen a fiatal versenyző egy 8. és egy 10. helyezéssel lett gazdagabb.

Nagy Christopher egy friss fogászati műtét miatt, snorkel (légzőpipa) nélkül volt kénytelen teljesíteni a versenytávjait. A kizárás elkerülése miatt, a versenybíróság elnöke egyénileg engedélyezte számára a versenyzést, ám csak versenyen kívüli státuszban. Így lehetett az elért 10. és 11. helyezést elért időeredményeit hitelesíteni – tájékoztatta lapunkat Ambrus Imre.

A 4x50 méteres férfi felnőtt felszíni váltó versenyen kívül mérettette meg magát, fáradtan, de jó hangulatban, formáját hozva úszta le az ez évi utolsó versenytávját.

A Dézsi Joel, Fábián Gergő, Nagy Christopher és Nyári Bence alkotta versenyzőcsapat egy hétig még átmozgató edzéseket végez, majd a jól megérdemelt pihenés következik számukra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)