Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mi lesz, ha elreped II. Ramszesz arca?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2019. december 03. 09:00
Mi lesz, ha elreped II. Ramszesz arca?
Pécsi Ágnes egyiptológus volt a Mogyoróssy János Városi Könyvtár vendége

Egyiptom és egyiptológia a szabad fényképezés engedélyezése után címmel tartott előadást a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében Pécsi Ágnes egyiptológus. A régész arról beszélt, mennyi újdonságot hozhat és hozott már a kutatóknak, hogy a fáraók földjén is szabadon alkalmazhatók a korszerű technikák. A tiltások azt sem korlátozzák, hogy a turista a királysíroknál készítse el élete szelfijét.

pécsi ágnes tartott előadást a városi könyvtárban

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Pécsi Ágnes, aki immár visszatérő, sőt várva-várt vendég Gyulán, annyira nagy szeretettel és lelkesedéssel beszél Egyiptomról, amelynek ősi kultúrájával több évtizede foglalkozik, hogy őt hallgatva az ember teljesen belefeledkezik a történeteibe.

Az egyiptológus doktor 1975-től 1980-ig élt a fáraók földjén, 1993-tól pedig évente akár négyszer is ellátogat a távoli országba a Vámbéri Ármin Keleti Szabadegyetem hallgatóival. És bár gyakori vendég ott, őt is nagyon meglepte, el sem hitte, hogy ma már a királysírokban és a többi látványosságnál is szabadon, tetszés szerint lehet fotózni. Mint mondta, eddig ezt szigorúan tiltották. Az engedmény egyetlen hátulütője, hogy 25 százalékkal megemelték a belépődíjakat, így 200 dollárral a zsebben már nem tanácsos belevágni a kalandba.

A kutató arra adott választ a továbbiakban, miért annyira fontos ez a változás, hogy külön előadást érdemel. Elsősorban azért, hangsúlyozta, mert ma már bőven van is mit lencsevégre kapni. Olyan helyszínek, térplasztikák láthatók és fényképezhetők le napjainkban, amelyekről négy éve a turista még alig tudhatott bármit is. A szakember erre számos példát adott, többek között a Luxor-templom bejáratát, amely jelenleg, a teljes értékű helyreállítás után úgy néz ki, mint egykoron. Pedig már aggódni kezdett azért, mi lesz, ha II. Ramszesz arca elreped? Aláhúzta: ettől vélhetően már nem kell tartani. Az utóbbi években látványosan felgyorsultak a felújítási munkálatok, lendületet vett a kulturális örökség rekonstrukciója. Megjegyezte: a 15 év előtti Egyiptomra már rá se lehet ismerni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Pécsi Ágnes saját vizeire is átevezett. Szóba hozta a régészeti feltárásokat, amelyek szintén nagy gőzerővel folynak, hihetetlen ütemben, rendkívül nagy összegekből, és nemzetközi archeológus-csapatok részvételével. Ennek a lendületnek köszönhetően sejlik fel a föld alól III. Amenhotep temploma. Aláhúzta: bár a magyar kutatók is kapnak munkaajánlatokat, finanszírozókat nehéz találniuk a felkérések teljesítéséhez.

A szakember a múzeumi fejlesztésekről is beszélt, valamint az egyiptomi történelem magyar vonatkozásokról. A nagyon merész Gyertyánffyról, aki az 1830-as években, az egzotikusnak hitt keleti világ romantikus felfedezésekor járta be a vidéket, és a korabeli graffitiművészek modorában, más európai utasokhoz hasonlóan mindenüvé belevéste a nevét és alkotásának évszámát. De hallhattunk a kiállítóterekbe bekerült magyar hírszerzőkről is: az „angol betegről”, Almásy Lászlóról, aki a németeknek kémkedett, és Szabó Violettáról, aki viszont az angoloknak.

Az egyiptológus egyfajta meghívót fogalmazott meg vetített képes előadásában. Megtudhattuk, hogy Egyiptomban az sem marad élmények nélkül, akit a fáraók és a szfinxek elvont világánál a természeti szépségek, vagy a földrajzi ritkaságok érdekelnek jobban. Ők átlépheti a Ráktérítőt, találkozhatnak a krokodilokkal, megelőzhetik és megnézhetik a reggeli napfelkeltéket, a földgolyó legszebb dűnéit. Akinek ez sem elég a boldogsághoz, az felkeresheti azt a helyet, ahol a hazánkból melegebb éghajlatra tartó gólyák megpihennek. Sőt megkóstolhatja a nyílt tűzön pörkölt szemekből főzött kávét, és finom tortát is rendelhet.

Legközelebb tavasszal szervez vezetett túrát Egyiptomba a szaktekintély. Gyulaiak is csatlakozhatnak hozzá.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)