Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ez nem tréfa, hanem bűncselekmény!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. december 01. 15:00
Ez nem tréfa, hanem bűncselekmény!
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Rá akart ijeszteni ismerősére egy férfi Szeghalmon. Ezért felé kormányozta az autóját, a gyalogosnak félre kellett lépnie, nehogy elüssék. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte – írja a police.hu.

Az eset Szeghalmon, a Nagy Miklós utcában történt november 2-án délelőtt. Egy személygépkocsival közlekedő férfi akart ráijeszteni ismerősére. Korábban a munkahelyükön konfliktusuk volt egymással, ezért azt gondolta, hogy megtréfálja őt. Felé kormányozta az autóját, a gyalogosnak hátra kellett lépnie, nehogy elüsse. Az autót vezető férfi a kihallgatásán elmondta, hogy nem akarta veszélybe sodorni ismerősét, nem akarta, hogy baja essen, csak a korábbi nézeteltérésük miatt akarta megviccelni.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság a férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügy iratait pedig továbbította a Gyulai Járási Ügyészségre.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)