Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Adventi programok Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2019. november 29. 16:00
Adventi programok Gyulán
Mutatjuk, mivel várnak a belvárosban, a kastélyban és a várban

Képünk tavaly készült az adventi vásárban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Városi advent

December 1. (vasárnap)

Harruckern tér

16.00

  • Kacagó Bábszínház előadása
  • Eszterlánc zenekar koncertje
  • Erkel Ferenc Vegyes Kar adventi dalai

18.00

  • Ünnepi beszédet mond Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, valamint az egyházak képviselői
  • Gyertyagyújtás
  • Séta a Kossuth térre
  • Ünnepi gyertyagyújtás a Kossuth téri szökőkútnál – közreműködik a Japán Kertbarátok Köre és az Erkel Ferenc Vegyes Kar

Evangélikus templom (Béke sgt. 29.)

19.00

  • A Gyulai Kamarazenekar adventi koncertje 

 

December 8. (vasárnap)

Kálvin utcai református gyülekezeti házban (Kálvin u. 4.)

11.00

  • Adventi istentisztelet gyermekek szolgálatával

Harruckern tér

15.30

  • Télapó-várás a Békés Megyei Méhész Egyesület támogatásával
  • Daniel Speer Brass gyermekkoncertje
  • Télapó érkezése
  • Gyertyagyújtás

 

December 15. (vasárnap)

Harruckern tér

15.30

  • Betlehemben egykor, régen – a Calliope Színjátszókör előadása
  • A Portéka Színpad Decemberi csillagok című interaktív színházi előadása
  • Gyertyagyújtás

Katolikus templom (Harruckern tér 1.)

17.00

Adventi kulturális program és ünnepi mise

 

December 22. (vasárnap)

Harruckern tér

15.30

  • Napsugár Bábszínház adventi előadása
  • Karácsonyi dallamok a Hanta-Banda zenekar előadásában
  • Gyertyagyújtás

Evangélikus templom (Béke sgt. 29.)

17.00

  • Adventi orgonakoncert 

Kísérő program minden hétvégén: népművészeti vásár

 

Advent és ünnep a kastélyban

November 30. – 2020. január 6.

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont (Kossuth u. 15.)

Mindennap 17.00

  • Ünnepi díszkivilágítás és vetítés a télikert ablakain

 

December 7. (szombat)

13.00, 14.00, 15.00

  • Pincetárlat – török kori holttestek nyomában

Kastélybelépővel látogatható.

15.00–17.00

  • Ünnep fénye – karácsonyi viaszgyertyák öntése, készítése

a XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál keretében

A részvétel díjtalan.

 

December 14. (szombat)

15.00

  • Menjünk vendégségbe! – ünnepi öltözet a múltból (történeti előadás)

A részvétel díjtalan.

16.00

  • Karácsonyi mese a kápolnában

A részvétel díjtalan.

 

December 21. (szombat)

10.30–13.00

  • Kiskarácsony, nagykarácsony – díszek, képek, üdvözlőlapok készítése

A részvétel díjtalan.

15.00–17.00

  • Kreatív karácsony – kicsik és nagyok, játszunk együtt!

A részvétel díjtalan.

16.30

  • Óév alkonyán, újév hajnalán – mi került az asztalra? (történeti előadás)

A részvétel díjtalan.

 

December 27–31.

13.00–15.00

  • Rejtély a kastélyban, keresd a kulcsot! – szabadulószoba

Jegyár: 700 Ft/fő

                              

December 28. (szombat)

15.00

  • Terítéken a vad – előadás a vadászatról, rókasimogatóval egybekötve

A részvétel díjtalan.

 

Január 4. (szombat)

13.00; 14.00; 15.00

  • Pincetárlat – török kori holttestek nyomában

Kastélybelépővel látogatható.

 

Advent a várban

November 30. – 2020. január 12.

Gyulai vár (Várkert u. 1.)

  • A „háromszögház” kincsei

Tárgyak egy gyertyaöntő hagyatékából a múzeumpedagógiai teremben

 

Minden szombaton

10.30 és 13.30

  • Évszázadok nyomában – tárlatvezetés a vár termeiben

11.00

  • A boldogság madarai – solymászbemutató a várudvarban

12.30

  • Csatazaj a középkorban – interaktív előadás a középkori és újkori szúró és vágó fegyverekről

15.00, 16.00, 17.00

  • Kulcskereső – szabaduló szoba családoknak.

Részvételi díj: 700 Ft/fő

10.00–12.00

  • Karácsonyi üdvözlet – lúdtollal írás

10.00–12.00

  • Középkori gúnyapróba – öltözz ünnepi ruhába!

Egész nap működő kovácsműhely.

 

December 7. (szombat)

15.00

  • Alkossunk együtt fenyődíszt termésből!

 

December 14. (szombat)

15.00

  • Alkossunk együtt ünnepi gyertyát!

 

December 21. (szombat)

15.00

  • Alkossunk együtt illatos mézeskalácsdíszt!
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)