Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Eredményesen működik a jégkármérséklő-rendszer

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. november 19. 16:30
Eredményesen működik a jégkármérséklő-rendszer
November 19-én díjazták a legjobb Békés megyei generátorkezelőt

Eredményesen működik a jégkármérséklő-rendszer az országban – derült ki november 19-én, Békéscsabán, ahol Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke és Kocsis Áron, a NAK jéger üzemeltetési vezetője.

kocsis áronkulcsár lászló és gyenge gergely

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Kulcsár László az eseményen elmondta: a jégkármérséklő-rendszert 2018. május 1-jén helyezte üzembe a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Mint mondta, az agrárgazdaság szoros összefüggésben áll a természettel, az éghajlatváltozás miatt pedig gyakoriak a szélsőséges időjárási események, amelyek hatalmas károkat okozhatnak.

Kiemelte: a jégkárok az egész országban jelen vannak, ezért 2017-ben megszületett a döntés, hogy a nemzetközi viszonylatokban már pozitívan értékelt, jégkármérséklő-rendszer működtetését kezdik meg.

Megtudtuk, hogy a módszer lényege az, hogy talajgenerátorokkal ezüst-jodidot juttatnak a viharfelhőkbe. Az anyag olyan mesterséges lecsapódási pontokat hoz létre 2-3 ezer méter magasan, ahol aprószemű jégdarabok alakulnak ki, ezáltal a darabok vagy elolvadnak, vagy sokkal kisebb méretben érnek földet.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Kulcsár László hangsúlyozta: a rendszernek köszönhetően 1 milliárd forinttal sikerült csökkenteni a jégkár miatti kiadásokat. 2019-ben már áprilisban elkezdték működtetni a rendszert, az idei jégkár pedig éppen a fele a 2017-es évnek, amikor még nem volt ilyen jellegű védekezés.

Egy rövid prezentációval egybekötve mutatta be a 2019-es év meteorológiáját és a védekezést Kocsis Áron, amelyben elmondta, hogy a legtöbb nagy vihar elérte Békés megyét az idén.

A prezentációból kiderült, hogy amíg a környező országokban gyakran dió- és tojásnagyságú jegek estek, addig a rendszernek köszönhetően Magyarországon cseresznyeméretűek voltak a jellemzőek, ez pedig jelentősen csökkentette a károkat is.

A tájékoztatón elmondták, hogy országos versenyt hirdettek a legjobb, legprecízebb generátorkezelők számára. Békés megyében Gyenge Gergely nyerte a versenyt, az elért eredmények miatt emléklapot nyújtották át a számára.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM