Corner-Gyulasport NKft.: Aradi E., Dr. Bányainé Szabó R. 9, Balogh V. 3, Csapó-Kovács H. 5, Zöldi-Tóth K. 6, Papné Lukoviczki B. 5/2 és Buzási O. 11. Csere: Antal X., Nagy N. 1, Rácz K., Medve M., Leszkó D. 1 és Gábor E. 2. Vezetőedző: Barna Károly.
A gyulai együttes egy komoly gyomendrődi pofon után szerette volna megmutatni erejét, így a Barna-csapat azzal a tudattal lépett pályára, hogy számára csak a győzelem az elfogadható eredmény. A fürdővárosi klub komoly hullámvölgyből készül kikecmeregni, hiszen az eddigi fordulókban csak árnyékát nyújtja annak a játéknak, amellyel az előző esztendőben letarolta az NB II.-es mezőnyt. Barna Károly a mérkőzés előtti értékelésében aláhúzta: feltétel nélkül bízik játékosai küzdeni tudásában.
A „sárga útra” való visszalépéshez keresve sem találhatott volna jobb ellenfelet a hazai gárda, hiszen a mezőtúri együttes a bajnokság sereghajtójaként érkezett a gyulai arénába. A tavaly bajnokcsapatot varázsló gyulai mester azonban óva intette a szurkolókat, hiszen mint mondta, senkit se tévesszen meg ellenfelük tabellán elfoglalt helye, hiszen az Algyő otthonában csak háromgólos vereséget szenvedtek, legutóbb pedig a K. Szeged ellen tudtak győzni.
A büfé tippje: A szurkolók véleménye megoszlik a gárda eddigi teljesítményével kapcsolatban, abban szinte mindenki egyetért, hogy láthatóan több porszem is került a gépezetbe, ami miatt folyamatosan akadozik a címvédő gépezete. A drukkerhadat legjobban foglalkoztató kérdés az volt, hogy mi lehet a tavaly még 164 gólt elérő Pappné Lukoviczki Beáta tűzerő csökkenésének oka. A lelátó ezerfejű Cézárjának ítélete szerint a Barna-csapat könnyedén begyűjti a győzelemért járó pontokat, ám továbbra is ugyanazokat a hibákat fogja produkálni a mérkőzésen.
Barna Károly együttese a győzelemért lépett a pályára, amelynek azonnal hangot is adott. A hazai csapat padlógázzal kezdte a mérkőzést, a 4. percben már 4–1-es vezetést szerezve magának. A folytatásban is a gyulai alakulat tartotta kezében a mérkőzést, a 20. percben már 16–9-es arányban járt ellenfele előtt.
A hazai szurkolók azonban nem lehettek teljesen elégedettek kedvencük teljesítményével, hiszen a vendéglátó ismét ugyanazokat a hibákat vétette, amelyek miatt fejet volt kénytelen hajtani a gyomendrődi riválisa előtt is. A Barna-csapat a menetrend szerint érkező eladott indítások mellett védekezésben nyújtotta a legkevesebbet, a bajnokság tök utolsó helyezettje harmincegy góllal távozott a fürdővárosból.
A gyulai csapat támadásait ezúttal a két szélső vállalta magára, Buzási Orsolya tizenegy találatot, míg Bányainé Szabó Renáta kilenc egységet tett a közösbe. A két biztos kezű játékos mellett a szinte már állandóan kiváló formát nyújtó Zöldi-Tóth Katalin vitte a prímet, beállós pozícióból szerzett góljai ezúttal is élményszámba mentek.
A szurkolók számára az egyik legpozitívabb jelenet az volt, amikor az idény elején igazolt Gábor Eszter sérülése után először léphetett pályára a bajnokság során.
– A lőtt gólok számával elégedett vagyok, a kapott gólok miatt viszont nagyon nem. Az utóbbin kellene javítani a következő mérkőzéseken. Tizenegy eladott labdánk és nagyon sok védekezési hibánk volt. Remélem, hogy ezen tudunk javítani, hiszen az egyik a koncentráción, a másik nagymértékben az akaraton múlik. Kevesen és keveset tudunk gyakorolni, ezért ilyen hullámzó a teljesítményünk, de játszottunk mi már jól is ebben a szezonban, ezt sem szabad elfelejteni és ebből kell meríteni a hátralevő mérkőzésekre – értékelt Barna Károly.
A Corner-Gyulasport NKft. csapata sima mérkőzésen lépett át aktuális riválisán, a következő fordulóban pedig a mindenkire veszélyt jelentő Bácsalmási PVSE együtteséhez utazik.


















































































































































