Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 11 súlyos és 32 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. november 17. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 11 súlyos és 32 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 11 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött november 16-án Magyarország területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 205 személyt fogott el, közülük 31 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 125 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 187 személyt állítottak elő, köztük 85 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 112 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és katonák 35 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 42 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Ezen a napon Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és a katonák. További 1 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)