Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Napos idő várható szombaton, de néhol előfordulhat zápor, zivatar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2019. szeptember 27. 16:11
Napos idő várható szombaton, de néhol előfordulhat zápor, zivatar
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Szombaton míg az ország északi, északnyugati felében az erősen felhős ég mellett több helyen is várható eső, zápor, északkeleten akár egy-egy zivatar is kialakulhat, addig délebbre a szakadozottabb felhőzet mellett hosszabb napos időszakokra is készülhetünk, és arrafelé kisebb lesz a csapadék esélye is. 

Pénteken nyugat felől egy vékony, szakadozott felhősáv vonul át az országon, amiből számottevő csapadék nem valószínű. Éjszaka megvastagszik a felhőzet, és hajnaltájt már az északi tájakon eső, záporeső is előfordulhat.

Szombaton míg az ország északi, északnyugati felében az erősen felhős ég mellett több helyen is várható eső, zápor, északkeleten akár egy-egy zivatar is kialakulhat, addig délebbre a szakadozottabb felhőzet mellett hosszabb napos időszakokra is készülhetünk, és arrafelé kisebb lesz a csapadék esélye is.

A déli, délnyugati, majd hajnaltól az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik helyenként élénk széllökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16 és 24 fok között valószínű, délen lesz melegebb az idő.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)