Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csak harmadikra sikerült hoznia a formáját a Vajda-csapatnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. szeptember 23. 09:00
Csak harmadikra sikerült hoznia a formáját a Vajda-csapatnak
Gyulai Asztalitenisz Klub–PET-BAU ASE Orosháza 15-3

Az NB III. Alföld csoportjában szereplő Gyulai Asztalitenisz Klub a PET-BAU ASE Orosháza együttesét látta vendégül szeptember 21-én. A Vajda Attila vezette fürdővárosi klub az első két fordulóban nem tudta hozni tavalyi formáját.

Sarkadi Árpád az első két FORDULÓban nem léphetett pályára

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai gárda a dobogó harmadik fokán fejezte be a 2018/2019-es bajnoki szezont, az idén is a legjobbak között szeretne végezni. Vajda Attila gárdája azonban nem kezdte jól a szezont, mindkét eddigi bajnokiját elveszítette. A Roszik Bencétől megváló fürdővárosi klub nem számíthatott Sarkadi Árpád játékára sem, a játékos sérülés miatt kihagyni kényszerült az első két fordulót.

Az orosházi együttes a nyitófordulót még elveszítette, ám a második találkozóját már győzelemmel zárta. A bajnokság újonca a gyulai arénába is a győzelemért lépett az asztalok elé.

A hazai gárda azonnal jelezte ellenfele számára, hogy igényt tart a győzelemért járó pontokra, hiszen már rögtön az az első öt párharcban diadalmaskodott. A gyulai együttesben dr. Várady Zsolt és Styr György játszott kiemelkedően, mindketten négy párharcot vívtak meg sikeresen.

Gyulai győztesek: dr. Várady 4, Styr 4, Sarkadi 3, Dihel 2 és a dr. Várady-Sarkadi és a Styr-Dihel párosok.

A Gyulai Asztalitenisz Klub megkezdte pontgyűjtögetését a bajnoki szezonban, a következő fordulóban pedig a szintén döcögősen kezdő Békési TE II. gárdáját látják majd vendégül.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)