Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 47 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. szeptember 14. 08:03
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 14 súlyos és 47 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök szeptember 13-án 63 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek az ország területén. Két halálos kimenetelű balesetben két személy vesztette életét, 14 súlyos és 47 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 178 személyt fogott el, közülük 33 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 97 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 181 személyt állítottak elő, köztük 89 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további kilenc személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 96 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és a katonák 30 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, és két főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Egy személy ellen közokirat-hamisítás, egy személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)