Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Közcélokra ajánlotta fel dr. Fodor Lajos kutató főorvos, egyetemi tanár nem csekély szeretettel és szorgalommal összegyűjtött magánkönyvtárának egy részét felesége, dr. Fodorné Vidó Renáta, aki a sajtónak így nyilatkozott: az adománynak korántsem kíván a valódinál nagyobb értéket tulajdonítani, de úgy érzi, ennél a gesztusnál nem tud a könyveknek szebb és méltóbb rendeltetést találni.
A kötetek a Mogyoróssy János Városi Könyvtárba, az Erkel Ferenc gimnáziumba, Lőkösházára, a Gál Ferenc Főiskola gyulai karának könyvtárába, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházába, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe és magánszemélyekhez kerülnek, részben a Békés Megyei Könyvtár közvetítésével, részben közvetlenül. A kiadványok jelképesen mégis egybe maradnak, hisz mindegyiket megjelölik azon két pecsét egyikével, amelyek erre az alkalomra készültek el, tudtuk meg az adományozótól. Ennek köszönhetően az utókor tudni fogja, milyen hagyatékból, honnan és kitől származnak a megjelölt kötetek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Prof. Dr. Fodor Lajos (1950–2018) Gyula Város Kiváló Polgára, a(z) MTA Doktora. E könyv magánkönyvtárának hagyatéki adománya. Szebb és méltóbb, Professzor úr érzelmeihez illőbb rendeltetést adni annál, mint közcélra felajánlani, nem lehet – olvasható a bélyegzőkön.
Dézsi János, a Mogyoróssy-könyvtár igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, harminckét rekesz könyvet kaptak, ez hozzávetőleg ezerhétszáz kötetet jelent. Ebből Gyula város könyvtára több mint kétszáz kiadványt fogadott be, ami hozzávetőleg 443 ezer forint értéket képvisel. Az Erkel-gimnáziumba hetvenhét kötetet közvetítettek, pénzben kifejezve ez csaknem 210 ezer forintot ér. Miután Kiss Szabolcs gyulai önkormányzati képviselő jelezte felé, hogy a lőkösházi állományt is lehetne fejleszteni, a megyei könyvtári ellátón keresztül ide is eljuttatnak a példányokból. Kiemelte: egy-egy csomagot a rászoruló családoknak is összeállítanak.
A kedvezményezettek nevében Lukoviczki Anna, a Békés Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese, Szűcsné Gergely Györgyi, Lőkösháza polgármestere, Balogh Istvánné, a lőkösházi önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke, a helyi általános iskola vezetője és Zámori Ida, az Erkel Ferenc gimnázium igazgatója mondott köszönetet az adományozónak. A kezdeményezést Kiss Szabolcs is üdvözölte. Az önkormányzati képviselő kifejezte hitét abban, hogy valamennyi könyv jó kezekbe kerül.











































