Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 48 óra az utakon: 5 halálos, 35 súlyos és 107 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. augusztus 26. 08:00
Az elmúlt 48 óra az utakon: 5 halálos, 35 súlyos és 107 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök 157 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 ember vesztette életét, 35 súlyos és 107 könnyű sérüléssel végződött 24–25-én Magyarország területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 516 személyt fogott el, közülük 58 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 342 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 518 személyt állítottak elő, köztük 241 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 62 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 346 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és a katonák 29 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 27 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben.

Magyarország területén 26 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 5 fő ellen embercsempészés miatt és 5 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)