Augusztus 23–24-én rendezik meg a Kastély Zenei Napokat
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kastély Zenei Napok
Augusztus 23–24-én rendezik meg a Kastély Zenei Napokat. Augusztus 23-án, pénteken 11 órától a várfürdőben ad koncertet a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara. 20.30-tól a Corpus Quartet és Szokolay Dongó Balázs lép fel a kastély előtt, augusztus 24-én, szombaton 20.30-tól pedig a Kolozsvári Magyar Opera művészeit hallgathatják meg a zenekedvelők. Eső esetén az esti programok helyszíne a gyulai evangélikus templom lesz. A katonazenekar koncertjét a várfürdő vendégei ingyen hallgathatják meg, az esti produkciókra 2000 forintért lehet jegyet váltani, de lehetőség van kombinált belépő vásárlására is, amely 3000 forint.
Gyulai Nyári Korzó
Augusztus 23-án, pénteken 22 órától a Siketfajd ad lemezbemutató koncertet a zeneszeretőknek a várkertben. Augusztus 24-én, szombaton 22 órától a Vasvarjú koncertezik a várkertben. Augusztus 26-án, hétfőn 19 órától az Erkel Vegyes Kar ad koncertet, közreműködnek az Implom József általános iskola tanulói, akik német nemzetiségi táncokat adnak elő. Augusztus 28-án English Fun Club címmel az 5. számú általános iskola tart bemutatót, majd az Energy Dance Cool táncbemutatóját láthatják az érdeklődők a Harruckern téren. Augusztus 30-án, pénteken 20 órától Kangoo Night címmel tart bemutatót Palkó Noémi a Harruckern téren. 21 órától az Indigó zenekar koncertezik a várkertben. Augusztus 31-én, szombaton 18 órától a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub bemutatóját láthatják az érdeklődők, majd Bodrogközy Rita ad koncertet a gyerekeknek. Aznap 21 órától nyárzáró partit tartanak a várkertben, ahol Ravasz Attila, Mult Róbert és Kocsis József zenél majd.
Tájvízház
Balogh Ferencné népviselet-készítő és népi kézműves A pendelytől a gatyaszárig című tárlatát szeptember 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Művelődési központ
A Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítását szeptember 3-ig nézhetik meg az érdeklődők.
Kohán képtár
A Nagybányától Brassóig – erdélyi festők a Böhm-gyűjteményből című tárlat augusztus 25-ig látogatható.
Százéves cukrászda
Varga Boldizsárné Kovács Éva gobelinjei a hónap végéig tekinthetők meg a cukrászda galériájában.


























