Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vihart kavartak a Gyulai Végvári Napokon a boszinők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • MAGAZIN • 2019. július 28. 18:02
Vihart kavartak a Gyulai Végvári Napokon a boszinők
Gurzó K. Enikő videóriportja

Villámlott és dörgött is az első boszorkányversenyen, Gyulán, így senki sem mondhatja azt, hogy a vetélkedő csak egy átverés volt. A Gyulai Végvári Napok első ilyen jellegű megmérettetésére három gyönyörű nő nevezett be. Miután színre léptek, már sejteni lehetett, hogy bizony hajmeresztő produkcióra készülnek, hisz sűrű, sötét felhők lepték el a vár előtti rendezvénytér egét. Mire a férfiakból álló zsűri is összeállt, a vihar is lesújtott, és szinte mindent elvitt: a nézőközönséget, az árusok sátrait, de még a villanyáramot is. A boszik azonban a helyükön maradtak, hogy összemérjék szaktudásukat négy tudományágban: szemmel verés, átokmondás, seprűn lovaglás és bájitalkeverés. Amennyiben jók az értesüléseink, a megmérettetést Anna boszi nyerte meg. Bár lehet, ez is csak egy kavarás volt a részéről:)

GYULAI HÍRLAP • 2019. július 28. 18:04
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)