Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Győzelemmel tesztelte csapatát Berényi Tibor

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. július 18. 14:00
Győzelemmel tesztelte csapatát Berényi Tibor
Gyulai FC-Termál–Dobozi SE 4-1 (0-1)

A Gyulai FC-Termál csapata felkészülési mérkőzésen fogadta a Dobozi SE együttesét július 17-én. A Berényi Tibor irányította együttes elsősorban a játékrend tesztelést tűzte ki céljául, ám így is háromgólos győzelemmel hangolt a szeptemberi bajnoki rajtra.

Czirok József (labdával) két gólt is szerzett az első felkészülési mérkőzésen

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fürdővárosi klub szinte teljesen megújult kerettel vág majd neki a Megye I.-es bajnokság 2019/2020-as idényének, amelyre egy több mérkőzésből álló felkészülési mérkőzéssorozattal készül. A sok visszatérő játékossal és több ifjúsági labdarúgóval kiegészülő együttes az első mérkőzésen a Dobozi SE együttesével nézett szembe. Az ellenfélválasztás kiválóan sikerült, hiszen az aktuális rivális a Megye II.-es bajnokság felsőházának ezüstérmeseként érkezett a párharcra.

Ahogy azt Berényi Tibor elmondta, csapata a felkészülés elején jár, így elsősorban az egymás közti játék és a kommunikáció volt előtérben.

– A felkészülés elején járva a csapattal szembeni az volt az elvárásom, hogy minél több passzal és sok elmozgással segítsék és keressék egymást. Tekintve, hogy eléggé átformálódott a társaság, így szokniuk kell egymást, de az edzéseken mutatottak alapján ezzel nem lesz probléma.

A dobozi gárda nem feltartott kézzel lépett pályára, hiszen már rögtön a kezdésnél beleállt a mérkőzésbe. A félidő nagy részében a hazai gárda uralta a játékot, több ígéretes helyzetet kialakítva. A félidő vége felé járva azonban többször is megvillantak a vendég támadók, a 35. perc környékén pedig a vezetést is megszerezték.  A hátrányban lévő gyulai gárda kissé visszavett tempójából, ám továbbra is a helyzetek kidolgozásán fáradozott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A második félidőben egy szinte teljesen új hazai csapat érkezett a pályára, hiszen az új mester mindenkinek játéklehetőséget szeretett volna adni a találkozón.

– Sok fiatal és tehetséges játékos készül velünk, továbbá még egy-két játékost tesztelünk, ezért a nagy létszámra való tekintettel két különböző csapatot állítottam össze a félidőkre. A felkészülés során volt alkalmunk több variációt is kipróbálni, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelőt.

Az átforgatott pályaválasztó agilisan kezdte a második játékrészt, több ígéretes helyzetet is kidolgozott, ám az egyenlítő gólig egészen a félidő közepéig kellett várnia a hazai szurkolóknak. A vendég védők Pilánt csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson, így büntetővel egalizálta az eredményt a Berényi-csapat.

A folytatásban szinte csak a gyulai gárda támadott, az egyre jobban elfogyó dobozi együttes pedig behúzódott a saját kapuja elé. A vendégek azonban nem sokáig tudták tartania a fürdővárosi támadásokat, hiszen a lefújás előtt Patkás, Sipos és Czirok is a hálóba juttatta a labdát.

– Összességében kiemelném, hogy a fiatalok gyorsan beilleszkedtek, az ő játékuk jó benyomást keltett bennem. A régi-új játékosok érkezésével megerősödtünk, de úgy látom, hogy még tovább tudjuk erősíteni a csapatot. Jó hangulatban dolgozunk tovább, mert a munkában hiszünk – értékelt Berényi Tibor.

A Gyulai FC-Termál csapata a következő mérkőzésen az Okányi KSK csapatát fogadja július 19-én.

GYULAI HÍRLAP • 2019. július 18. 10:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)