Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A strandon tartottak felvilágosítást a megyei rendőrök

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2019. június 27. 14:00
A strandon tartottak felvilágosítást a megyei rendőrök
A nyári időszak veszélyekről tudhattak meg többet a gyulai pancsolók

A Gyulai Várfürdőben tartottak tájékoztató felvilágosító foglalkozásokat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai. A rendezvényen a fiatalok mellett, a felnőttek is hasznos tanácsokkal lehettek gazdagabbak.

Játékos formában hívták fel a fiatalok figyelmét a nyári veszélyekre

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt Bátkai Miklós rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa elmondta, a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a nyári időszak és a turisztikai idényre jellemző bűncselekmények megelőzésére.

– Ebben az évben Fürödjön a biztonságban címmel indítottuk el kampányunkat, amelynek az a lényege, hogy a megyében található nagyobb strandokon és pihenőhelyeken a felnőtteknek szórólapon és személyes tanácsadáson, a gyermekeknek pedig játékos feladatokon keresztül hívjuk fel a figyelmet az őket fenyegető veszélyekre és azok megelőzésére.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fürdővárosi víziparadicsom bejáratánál felállított asztalnál az egyenruhások a gyermekeket ismertették meg a nyári időszakra vonatkozó legfontosabb vagyonvédelmi szabályokat és bűnmegelőzési tanácsokkal látták el őket. A rendszeres kitelepülésen a fiatal korosztály játékos formában kap tippeket nyári veszélyek kivédésére.

Ahogy azt az alezredes megemlítette, ezekhez a veszélyekhez tartozik például az őrizetlenül hagyott értéktárgyak és a hosszabb időre üresen hagyott lakóhelyek témája is.

– A rendőrség munkatársa július elsejétől égészen augusztus végig látnak el strandrendőri feladatokat, emellett pedig egész évben elérhetőek a leglátogatottabb pihenőhelyeken – tette hozzá Bátkai Miklós rendőr alezredes.

GYULAI HÍRLAP • 2019. június 27. 14:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)