Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tájjellegű házak felújítására, fenntartására lehet pályázni

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. június 18. 17:00
Tájjellegű házak felújítására, fenntartására lehet pályázni
A támogatási kérelmek június 24-től nyújthatók be

Másfél milliárd forintos kerettel indul el idén a Teleki László Alapítvány szakmai vezetésével a hazai Népi Építészeti Program, amelynek keretében magánszemélyek, önkormányzatok és szervezetek is pályázhatnak veszélyeztetett népi építészeti örökség, népi műemlék és történeti értéket képviselő vidéki épített örökség megóvására, fenntartására. A kérelmek június 24-től nyújthatók be.

Június 24-től lehet pályázni arra a másfél milliárd forintra, amelyet a 2017-ben elindított Népi Építészeti Program tesz elérhetővé felújításra, építési tevékenységre, épületek értékfeltárására. A finanszírozás a hagyományos építési technológiák fenntartására és a mesterségbeli tudás átörökítésére is igényelhető, azzal a céllal, hogy a beavatkozások hagyományos szerkezetek alkalmazásával valósuljanak meg, olvasható a Teleki László Alapítvány honlapján.

A programban olyan természetes és jogi személyek – magánszemélyek, önkormányzatok, szervezetek – folyamodhatnak finanszírozásért, amelyek országos vagy helyi védettségű épülettel rendelkeznek. A támogatás lehetséges mértéke a teljes bekerülési összeg 50 és 80 százaléka közötti. A legmagasabb, maximum 80 százalékos támogatási intenzitásra a magánszemélyek és a hátrányos helyzetű régiók önkormányzatai számíthatnak. A finanszírozás összege minimum 500 ezer, maximum 20 millió forint lehet, az összeget önerővel kell kiegészíteni.

A kérelmek június 24-től a www.nepiepiteszetiprogram.hu oldalon nyújthatók be. Erre harminc napig van lehetőség. Újdonság, hogy a felújítást megkezdő tulajdonosok idéntől a Teleki László Alapítvány által felkért mentoroktól kapnak szakszerű útmutatást a helyszínen.

A kérelmeket elbíráló bizottságban a Magyar Művészeti Akadémia, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékének képviselője vesz részt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)