Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megtette első útját a koraszülöttmentő-autó

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2019. május 21. 18:05
Megtette első útját a koraszülöttmentő-autó
A jármű egy 1480 grammos koraszülöttet szállított a gyulai kórházba

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Megtette első útját a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány által működtetett mentőautó kedd reggel – tájékoztatta lapunkat Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a szervezet elnöke.

Lapunk megkeresésére elmondta: a koraszülöttmentő team egy 1480 grammos újszülöttet szállított Orosházáról a gyulai tagkórház Perinatális Intenzív Centrumába. Hozzátette: a 28. hétre világra jött koraszülöttnek stabil az állapota.

Abdulrahman Abdulrab Mohamed kiemelte: a mentőautó és a műszerek is kiválóan vizsgáztak. A jármű olyan körülményeket tud biztosítani, mint egy mozgó koraszülött-intenzívosztály – hangsúlyozta a szakember.

Mint megtudtuk, a mentőautóval nemcsak koraszülötteket, hanem beteg újszülötteket is szállít majd a team.

Az egyesület elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta a mentőautó megvásárlását, egyúttal azt is jelezte, hogy továbbra is várják a felajánlásokat a jármű működtetéséhez.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)