Lopás miatt intézkedtek a rendőrök Mezőberényben – írja a police.hu.
Egy kerékpárral közlekedő nő mellé hajtott egy férfi, kivette a kerékpárja kosarából a táskáját, majd elhajtott Mezőberényben, a Madách utca és a Puskin utca kereszteződésénél május 18-án délben. A rendőrök néhány óra alatt elfogták a tolvajt. Kihallgatásán kiderült, hogy egy két nappal korábban történt bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Mezőberényben egy lángossütő pavilont tört fel a férfi. A Békési Rendőrkapitányság a 19 éves mezőberényi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.























