Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Nagyné Bódi Katalintól, a gyerekek osztályfőnökétől megtudtuk, az értékelés a korábban közzétett szakmai szempontok alapján történt, a győzteseket az összpontszámok alapján választották ki. A szervezők országosan és külön a budapesti osztályoknak is kiírták a pályázatot, így mindkét kategóriát külön díjazták.
A zsűrije hosszas értékelő munka választotta ki a kiírás nyerteseit. A legjobb filmeket készítő osztályok egy-egy százezer forint értékű sportszerutalványt vehettek át.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A szervezők döntése alapján a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola 6. b. osztályának kisfilmje is bekerült a legjobbak közé.
– A film elkészítéséért hatalmas köszönettel tartozunk Bimbó Lajosnak, a Gyulai Hírlap sportszerkesztőjének, aki szintén hozzájárult osztályunk sikeréhez – mondta Nagyné Bódi Katalin.


























