Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A dél-alföldi regionális megmérettetésen tizenhárom csapat küzdött meg egymással. A tét nem volt kicsi, hiszen a legjobbak bejuthattak a szeptemberi országos döntőbe. A 2001 óta minden évben megrendezett versenysorozattal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a fakitermelés az egyik legnehezebb és legveszélyesebb foglalkozás, ezért mindent meg kell tenni a balesetek megelőzése és a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében.
Ahogy azt az erdo-mezo.hu internetes portál írja, a megmérettetés három, illetve az első fordulóban négy pályán zajlott, minden csapat egyszer ragadhatott szerszámot, és egyszer cserélhetett láncot, így hibázási lehetőség nem volt a kissé hűvös pósteleki majálison.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Ahogy azt Csiszér Attilától, a szervező Csiszér-Gép Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a versenyt első helyén a Csiszér-Gép Favágói néven futó csapat végzett, a másodikként a Nyírerdő Zrt. – Mopi-Trade Kft. zárta a megmérettetést, míg a bronzérmet a Pilisi Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészetének favágói gyűjtötték be. A csapatok közül a Dalerd Zrt. – Nagy István, a Szentesi Tűzoltók és a Bedős Kisfiúk gárdái készülhetnek az országos döntő feladataira.