Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A győzelemért játszik a Bíró-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. április 19. 15:16
A győzelemért játszik a Bíró-csapat
A Gyulai FC-Termál csapata a Vésztő SE együttesét fogadja április 20-án

A Gyulai FC-Termál csapata a Megye I.-es labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának negyedik fordulójában a Vésztői SE együttesét látja vendégül április 20-án. Bíró Róbert gárdája a három pontért lép majd a pályára.

visszaléphet a lista első helyére a gyulai együttes

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A gyulai együttes teljesítménye hullámzó: egy győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség tarkítja alsóházi eredménylistáját. A vésztői különítmény is hasonló eredményekkel bír, a soros ellenfél ugyanis egy vereséggel és egy döntetlennel áll a a tabella alján.

A két együttes most eldöntheti az erőviszonyokat, hiszen az eddigi két összecsapáson egy gyulai és egy vésztő siker született.

A Gyulai FC-Termál következő alsóházi fordulója 17 órakor kezdődik az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM