Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lakossági fórumot tartottak a Béke sugárúti körforgalom építéséről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. április 18. 15:00
Lakossági fórumot tartottak a Béke sugárúti körforgalom építéséről
A beruházás első üteme április 16-án indult

Lakossági fórumot tartottak a Béke sugárúti körforgalom építéséről április 17-én a városháza dísztermében, ahol beszámoltak a körforgalom építésének miértjéről, a várható útlezárásokról és a beruházás további részleteiről.

a fórumon beszámoltak a beruházás részleteiről

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő polgármester elmondta: a belváros lezárásával, a sétálóutca kialakításával és a szökőkutak megépítésével lezáródott egy fontos útvonal, ezáltal a forgalom átterelődött más szakaszokra, leginkább az Árpád utca–Eötvös utca vonalára.

A városvezető kiemelte: a közlekedési koncepcióban már 2010 után megfogalmazódott, hogy szükség van egy körforgalom kialakítására a bíróságnál. Mivel Gyula városa ezt önerőből nem tudta volna megvalósítani, folyamatosan keresték a lehetőségeket, a közelmúltban pedig adódott egy pályázat, amelyen több mint 107 millió forintot nyert el az önkormányzat. Ezt 21,6 millió forint önerővel egészítettek ki.

Megtudtuk, hogy a körforgalom építése három ütemben zajlik: az első április 16-án indult, és várhatóan május 6-ig fog tartani. Az első ütemben az Árpád utcát zárták le, a kivitelező jelenleg a vízgerincvezeték-cseréken dolgozik. A második ütemben – amely június 15-ig, a tanév végéig fog tartani – az Eötvös utcát zárják le, ahol szintén a vízvezeték kiváltása lesz az elsődleges feladat, a harmadik ütemben pedig az egész csomópontot lezárják, a beruházást pedig – a kivitelezési szerződés szerint – augusztus 30-ig kell befejezni.

A kivitelezés során új pályaszerkezetet építenek a meglévő helyett, valamint ki is szélesítik az utat. Épül egy 150 négyzetméteres terelősziget, amelynek köszönhetően az Árpád utca felé közlekedőknek nem kell behajtani a körforgalomba, így ez is gyorsítja a közlekedést.

Épülnek továbbá járdaburkolatok és szegélyek. Emellett jelentős költséggel jár a közvilágítás korszerűsítése: tizenhárom új lámpaoszlopot építenek, illetve a zebravilágításhoz lámpatesteket is felszerelnek, földkábeleket fektetnek le, és a kommunikációs kábeleket is kiváltják a kivitelezés során.

A forgalmirend-változással kapcsolatos információk elérhetők a környező intézményekben és a Városháza kapualjában kihelyezett térképeken, illetve a www.gyula.hu/aktualis oldalon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)