nyolc mázsa halat telepítettek a Wesselényi-tóba
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Ahogy azt Misinkó Géza, a Wesselényi-tó bérlője elmondta, a telepítés tovább folytatódik, hiszen a nyár folyamán még körülbelül negyven mázsa ponty telepítését tervezik.
– Ezeken kívül meglepetésszerűen érkeznek majd a tó 8, 10 és 15 kilogrammos lakói, illetve folyamatosan telepítjük a ragadozó halakat is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Amint azt Misinkó Géza kiemelte, jó néhány verseny megszervezést tervezik az idén, az első megmérettetés május 4-én rajtol, amelyre már várják a jelentkezéseket.