Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Oláh Tamás Dávidot köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2019. április 03. 16:20
Oláh Tamás Dávidot köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében
A kisfiú decemberben látta meg a napvilágot

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Gyula város egyik legfiatalabb lakóját, Oláh Tamás Dávidot és szüleit köszöntötte Ökrös István önkormányzati képviselő április 3-án a városi Babaruha program keretében.

A képviselő ajándékokat is vitt a családnak: egy csokor virágot, egy Póka György-alkotást és egy, a baba nevével hímzett rugdalózót adott át a fiatal anyukának. 

Az édesanya, Perjési Rita elmondta, hogy kisfia 3250 grammal született tavaly december végén.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– A fiunk az édesapja után kapta a nevét, így lett Tamás – mesélte. Azt is elmondta, hogy ma már csak egyszer kel fel kisfiához éjszakánként. 
 
Az apróságról megtudtuk, vidám baba, aki keveset sír, leginkább akkor, ha éppen üres a pocakja. 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)