Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 11 súlyos és 31 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. március 28. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 11 súlyos és 31 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén március 27-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 11 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 204 személyt fogott el, közülük 63 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 67 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 200 személyt állítottak elő, köztük 104 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 72 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 44 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 1 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM