Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont harmadik születésnapját ünneplik a fürdővárosban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2019. március 16. 14:00
A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont harmadik születésnapját ünneplik a fürdővárosban
A kastély udvarán vadászkutya-bemutatót is tartottak

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont megnyitásának harmadik évfordulóját ünneplik március 16-án a fürdővárosban. A Kastély Fesztiválon egész nap programokkal várják az érdeklődőket. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

A rendezvény délelőtt 11 órakor polgármesteri köszöntővel indult. Görgényi Ernő beszédében visszaemlékezett a kezdetekre és a kastély megnyitáság vezető útra. Kiemelte: a kezdetekkor még teljesen üres épületbe nem mindennapi, interaktív kiállítás került. Elmondta, hogy sikeres éveket tudhat maga mögött a kiállítótér, amely a három év alatt több díjat is kapott.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

A folytatásban Sz. Szilágyi Gábor művészettörténész, a kastély állandó kiállításának kurátora mutatta be azt a két új festményt, amely az állandó kiállítást gazdagítja ezentúl. A két újonnan érkezett képről kiderült: egyikük ismeretlen festő munkája, a másikat Donát János festette. A kiállított portékon Károlyi Antalné Harruckern Jozefa és Wenckheim Józsefné Gruber Mária Terézia bárónő portréja látható. A festmények a Harruckern család utolsó férfi leszármazottjának lányát és annak unokatestvérét ábrázolják.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

A megnyitó után a megjelenteknek vadászkutya-bemutatót tartottak a kastélyparkban, majd a déli órákban Jalecz Lajos gasztronómiai szakértő tartott történelmi ételbemutatót a télikertben. 
 
A délután rendhagyó tárlatvezetéssel indult, amelyen Sz. Szilágyi Gábor, a kastély állandó kiállításának kurátora mesélt a résztvevőknek a látogatóközpontról.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

Délután három órakor a kastély receptkönyvét mutatják be az érdeklődőnek. A Receptek a gyulai Almásy-kastélyból című könyvről a 19. századi és 20. század eleji recepteket újraalkotó Petrovics György foodstylist beszél a jelenlévőknek. 
 
Az esemény zárásaként 16 órakor barokkviselet-bemutatót tartanak a télikertben, majd fúvós muzsikával várják a látogatókat a kastélyparkba.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)