Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 6 súlyos és 26 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. január 30. 08:09
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 6 súlyos és 26 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök január 29-én 33 személyi sérüléssel járó közúti balesetnél intézkedtek. Közülük egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember életét vesztette, hat súlyos és 26 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 143 személyt fogott el, közülük 47 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 66 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 216 személyt állítottak elő, köztük 126 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további nyolc embert ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 69 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 10 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint további 10 ember belépését akadályozták meg a magyar–szerb határszakaszon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)