Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jaj a legyőzötteknek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. január 29. 13:00
Jaj a legyőzötteknek
A Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a Jászkun Volán SC Kft. II. együttesét fogadja február 2-án

Az NB III. Alföld csoportjában szereplő Gyulai Asztalitenisz Klub a Jászkun Volán SC Kft. II. együttesét fogadja február 2-án. Vajda Attila gárdája egy korábban többször legyőzött együttessel néz újra farkasszemet.

Tovább robogna a bajnokságban A VAJDA-CSAPAT 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A két csapat nagyon jól ismeri egymást, hiszen többször is volt már alkalmuk megmérkőzni egymással. A fürdővárosi ászok a tavalyi bajnokságban mindannyiszor győztesen hagyták el az asztalokat a szolnoki gárda elleni párharcok során. A vendégek a bajnokság ötödik helyéről érkeznek a gyulai asztalokhoz, a hazaiak azonban sokáig vezették a bajnokságot. 

A legutóbbi találkozón 4-14-es gyulai győzelem született a szolnoki arénában, így ezúttal is fürdővárosi hengerezésre van kilátás. Vajda Attila együttesének szüksége is van a győzelemre, hiszen mindenképpen harcban akar maradni a bajnoki címért folyó versenyfutásban.

A Gyulai Asztalitenisz Klub hazai bajnokija 11 órakor veszi kezdetét az Implom József általános iskola tornatermében.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)