Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jó hír a családoknak: várhatóan már idén elkezdődik a várfürdő gyermekparadicsomának kibővítése

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2019. január 14. 08:27
Jó hír a családoknak: várhatóan már idén elkezdődik a várfürdő gyermekparadicsomának kibővítése
A tervek szerint Erkel Ferencnek is szobrot állítanak a fürdő parkjában

Sikeres évet zárt tavaly a Gyulai Várfürdő – mondta el Kun Miklós ügyvezető, aki hangsúlyozta: a folyamatok „jó irányba mozdultak el”. Az igazgató, akit az idei év gyulaiakat érintő újításairól kérdeztük, elsősorban a családok számára tudott jó hírről tudott beszámolni.

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

– Nem lesz könnyű megismételni a tavalyi év eredményeit, de törekedni fogunk rá. 2018-ban megnőtt az AquaPalota kihasználtsága, és számos olyan műszaki újítást eszközöltünk, amely a későbbi felújításokat alapozza meg – ismertette az ügyvezető.

Hozzátette: a jövő év legfontosabb projektje a külső gyermekparadicsom megújulása lehet, amit a tervek szerint ebben az évben kezdenek el, és a következő szezon kezdetére fejeznek be.

– Ez egy hatalmas költség, amit saját erőből finanszíroznánk, egyelőre a tervezés fázisában vagyunk. Több ország szakemberei készítenek terveket, melyek közül a legjobbat igyekszünk kiválasztani. Emellett a magasabb szolgáltatási színvonalat és a hatékony, biztonságos üzemeltetést megalapozó műszaki rekonstrukciók és előkészületek is zajlanak – ismertette Kun Miklós.

A jelenlegi gyermekparadicsomot, melynek mérete mintegy 400 négyzetméter, másfélszeresére tervezik kibővíteni. Ebben egy vizes, csúszdás élményinstalláció, egy bébiparadicsom és egy vizesjátszótér épül majd, ahol a legkisebbek is külön szórakozhatnak.

– A tervek szerint idén elkészülnek koedukált öltözőink is, melyek egyfelől bővítik befogadóképességünket, másfelől leegyszerűsítik a családosok átöltözését. A történelmi örökség részét képező várfürdő idén lesz 60 éves, ennek alkalmából tervezzük arculatának megújítását, és egy életnagyságú Erkel-szoborral szeretnénk megemlékezni Gyula egyik legismertebb szülöttjéről. Ez fotópontként is szolgál majd a látogatók számára, magával Erkel Ferenccel fényképezkedhetünk majd egy fa alatti padon. Ezzel kapcsolatban is elkészültek már a tervek – árulta el az ügyvezető. 

Az apró felújításokról elmondta, hogy idén egy részen a kerítések is megújulnak: növénnyel futtatják be azokat. Az 50-es medence a téli időszakban új, sátoros fedést kap, és egy újabb szolgáltatást is igénybe vehetnek majd a látogatók. Nyáron az Élővíz-csatorna fürdőt érintő szakaszán a vízen elektromoscsónak-kikötő is működik majd, így a várfürdőből indulva csónakázhatnak majd a látogatók.  

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)