Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 50 évvel ezelőtt született Prohászka Zsolt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2019. január 11. 12:00
Időutazás Gyulán – 50 évvel ezelőtt született Prohászka Zsolt
Évforduló

50 évvel ezelőtt, 1963. január 13-án született Gyulán Prohászka Zsolt (elhunyt 2012-ben) atléta, testnevelés-földrajz szakos tanár, sportszervező. Alap- és középfokú tanulmányait a városban végezte el. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskoláján szerezte meg diplomáját és Szegeden kezdett el tanítani, majd a tanári pályát elhagyta. 1996-2001 között a gyulai polgármesteri hivatalban dolgozott sportreferensként. Utána több éven keresztül koordinálta a megye sportéletét a Békés Megyei Humánfejlesztési és Információs Központnál, ahol igazgatóhelyes is volt. Döntő szerepet vállalt a sportiskolai rendszer kialakításában, tudatosan építette az intézmények arculatát, lelkiismeretes vezetőként felügyelte az intézményrendszer teljes átszervezését, fejlesztését. 2008-tól tevékenykedett a Gyulasport Kft. ügyvezetőjeként egészen a haláláig. Szakmai munkáját céltudatosság és kitartás jellemezte. A diákok sportolását szívügyének tekintette, újító gondolatai sok pozitív változást hoztak Gyula város sportéletében. Még átvehette személyesen 2012-ben a „Gyula Város Sportjáért” elnevezésű városi elismerést. Emlékét őrzi a város: a tornacsarnok az ő nevét viseli, emléktáblát állítottak neki, versenyt is elneveztek róla.

prohászka zsolt

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)