Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egészen nyár elejéig 545 forintért juthatunk be gyulaiként a várfürdőbe

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2019. január 05. 13:00
Egészen nyár elejéig 545 forintért juthatunk be gyulaiként a várfürdőbe
A most kedvezményes belépőjegy eredeti ára 2500 forint

 

Fotó: Gyulai Hírlap

Folytatja a tavaly megkezdett hagyományt a Gyulai Várfürdő: tovább növelte a gyulai igazolvány kedvezményét, így az eredetihez képest csaknem ötödáron juthatnak be a fürdőbe a vendégek egészen a nyár elejéig.

Kun Miklóstól, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, az intézményben igyekeznek minden lehetőséget megragadni, hogy a helyiek minél magasabb kedvezményeket vehessenek igénybe, mivel az egészséges életmód támogatása és népszerűsítése a várfürdő egyik fő küldetése.  

Az intézmény első embere elmondta, hogy a kezdeményezés tavaly indult, és remélik, hogy az idei évben még többen igénybe veszik a helyieknek szóló lehetőséget, ami egész napos bent tartózkodásra jogosítja fel a jegy megvásárlóit. 

– A várfürdő 60 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, akkor közel kétszázezer vendéget fogadott, többségük a helyiek közül került ki. Szeretnék, ha a fürdőt a gyulaiak még inkább magukénak éreznék, és újra a város egyik legjelentősebb közösségi tere lehetne – emelte ki Kun Miklós

Mint megtudtuk, január 14-től él a kedvezmény minden hétköznap mindazok számára, akik gyulai igazolvánnyal rendelkeznek. Az akció egészen június közepéig tart.

A felnőttnapijegy eredetileg 2500 forint, ami gyulai igazolvánnyal 1090 forintra csökken, a most induló kedvezményekkel pedig 545 forintért juthatnak be a fürdőbe a helyi felnőttek, diákok és nyugdíjasok a kedvezményes időszakban. Az akciós gyulai jegy felhasználható az uszodában, az összes üzemelő gyógymedencében és a kupolás wellnessben is. 

Az ügyvezető hozzátette, hogy a kiemelt időszakok, a hosszú hétvégék és nemzeti ünnepek ebben a félévben sem látogathatók kedvezménnyel, ezek pontos időpontjáról a fürdő weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM