Göndöcs Benedek
A barátait, látogatóit meleg szívvel fogadta asztalánál, a sokszor nagyszámú vendégeinek társaságában, jó kedvvel foglalt helyet. Szerette a humort, az iróniát, az anekdotát, a szellemes megjegyzéseket. ”Messze földön híres volt vendégszeretete”, emlékezett rá Karácsonyi János és még sokan, mások is.
Jó kedély, kiegyensúlyozottság jellemezte. Arca telt, szeme csillogó volt, ajka többnyire mosolyra állt. Első látásra is szeretettel közeledett az embertársaihoz, hívőkhöz, tudósokhoz és politikusokhoz. Még akkor is szívesen hallgatták őt, ha nem értettek vele egyet. Ezt az embert öntötte ércformába Técsy László gyulai szobrász. Az 1933. május 14-én felavatott szobra elé gyakran járulnak a magyar méhészek a Kárpát-medence különböző tájairól.
A gyulai születésű Lindenberger János, apostoli kormányzó, egykor ministránsa Göndöcs Benedeknek, vallotta: „az ifjú lélek melegével ragaszkodtam az apát úrhoz, s mikor, mint fiatal misés pap láttam, hogy mennyi őszinte bensőség, mennyi lélek lakozik az akkor már hetvenedik év felé haladó, s nagyon törékennyé lett testben, a tisztelet és szeretet érzelmei még nagyobb lángot vetettek lelkemben”.
Az ugyancsak gyulai származású Karácsonyi János püspök nagyon érzékletesen hasonlította össze Göndöcs Benedek kapcsán a test és a lélek viszonyát:„rettentő különbség vala a test és a lélek vágyai között. Erős, egészséges szervezete azt óhajtotta volna, hogy minél erősebben táplálkozva mindentől félrevonuljon s pihenjen. …a lélek mást parancsolt… Testének megtörésével, úgyszólván kínzásával felkelt korán reggel, hideg fürdőt vett, hogy magát frissítse és azután nem csupán lelkipásztori teendőit végezte el, hanem élére állott minden jó irányú mozgalomnak”. Törekvései híressé tették nemcsak városában Gyulán, nemcsak Békés vármegyében, de az országban is. Hatalmas életművet hagyott maga mögött. Ennek jelentős részét Jároli József: Göndöcs Benedek munkássága című (Gyulai Füzetek 10.,1998) forráskiadványában tette közzé.
A számos toposz közül leginkább két megállapítás terjedt el. Az egyik a dualizmus korában széles körben ismert, és Battonyán örök nyugalomra tért Verhovay Gyulától, a Függetlenség c. lap főszerkesztőjétől és tulajdonosától származik. Parlamenti munkálkodását is minősítő megállapítása szerint Göndöcs Benedek a tisztelt „ház legszelídebb lelkületű tagja” volt. A másik Rákosi Jenőtől származik. Az országosan elismert újságíró, műfordító, drámák és népszínművek írója, az MTA tagja, a Göndöcs temetésére írt nekrológjában, amelyet a Budapesti Hírlap hasábjain jelentetett meg, az „ország legkedvesebb emberének” nevezte az apátplébánost. Kortársainak nagy része is egyetértett ezzel.
Igen, Göndöcs Benedek korának szeretett és nagy munkabírású embere volt. Mindkettőt szemlélteti és megerősíti a rég eltűnt, Ludas Matyi-hoz hasonló korabeli élclap, a Borsszem Jankó. Az újságban rajzos karikatúrák mellett rigmusokat is közölt róla:
- „Göndöcs apát
- Göndöcs apát régész,
- Göndöcs apát méhész,
- Göndöcs apát csizmazia
- és jeles történész.
- Mint főtisztelendő
- Göndöcs apát – szent ő
- S népünnepen rakétákat
- Oltó, életmentő.
- Az országgyűlésen –
- Van ő ott is résen
- Furcsa, hogy ő képviselő
- És nem semmi mégsem.
- Pusztaszeren – ás itt,
- A diétán ásít,
- Azért hetedhét országon
- Nem találod másit.”
korabeli rajzos karikatúra
Göndöcs Benedek a dualizmus kori Magyarország egyik ismert és népszerű alakja volt. Hogyan jutott el idáig?
Göndöcs Benedek 1824. július 23-án, Nagyváradon, nemesi családba született. Apja nemességét csak 1820-as évek végén hirdették ki Bihar vármegyében. A család pénzszűkében, szerény anyagi helyzetben élt. Mindezek mellet a szülők nemcsak bátyját, Göndöcs Lajost taníttatták, aki később országos hírű tanár, igazgató lett, de vállalták öccsének, Benedeknek az iskoláztatását is!
Göndöcs Benedek kiváló szorgalommal és eredményesen végezte iskoláit szülővárosában. A tanulmányai végeztével maga intézte sorsát, igazi self-made man volt. 1843-ban belépett a papnövendékek közé. Így emlékezett vissza vállalására: „Szegény fiú voltam, de Isten földi javakkal megáldott, e javakat igyekeztem embertársaimmal megosztani.” 1847. október 6-án áldozó pappá szentelték. Báró Bémer László püspök, fölismerve az ifjú tehetségét, udvari papjai közé kívánta fölvenni. Göndöcs ettől elzárkózott, lelkipásztorként akart hivatásának élni. Sikeresen pályázott az újkígyósi segédlelkészi hivatalra. Rövid időn belül kivívta a helyi közösség tiszteletét és szeretetét is. A település országos hírű ura, akiről Jókai Mór az Egy magyar nábob c. regényének főhősét mintázta, felfigyelt az érzékeny, képzett, tisztességes fiatalemberre, és udvari káplánjává tette. Tehetsége, tisztessége és szerencse kísérte útját a Wenckheim József Antal gróffal való találkozása után. A „nábob” halálos ágyán, végrendeletében, az alig több mint három éves leányának, Krisztinának gyámjául kérte fel. Göndöcs ekkor még nem volt az ország legkedvesebb és legszelídebb embere sem, de akarva-nem akarva „az ország leggazdagabb árvájának nevelő gyámja” lett. Nevelt lánya hozzá hasonló módon adakozó, szerény és nagyon népszerű volt, vagyonának jelentős részét ő is jobbító célokra fordította.
Gyámleányának taníttatását kiegészítette a nyugati országok meglátogatásával. Az Európában elinduló újabb gazdasági fellendülés megtapasztalása kiszélesítette látókörét. A megszerzett ismereteket itthon igyekezett kamatoztatni.
A kulturális tőkének, azaz a tudásnak, már fiatalon birtokosa volt. A Wenckheim gróffal kialakult kapcsolat eredményeként a gazdasági tőkét, azaz a vagyont is megszerezte. Az Wenckheim családban, de különösen Krisztinában segítőre, törekvéseinek támaszára talált, a szociális, ez esetben a kapcsolati tőkét is elnyerte. Hogyan igyekezett - vállalásának megfelelően - a javakat embertársaival megosztani?
1873-ban a gyulaiak felkérték a megüresedett plébánosi szék betöltésére. Gyula, Békés vármegye székhelyeként, ez időben ugrásszerű fejlődés kapujában állt. Göndöcs számára megnyílt a lehetőség a város gazdasági–kulturális felemelkedésének segítésére, a leszakadó rétegek támogatására. A gyulai születésű, de a fővárosban élő Szabóné Nogáll Janka írónő, (publicista, újságszerkesztő) tizenhárom évvel később a Békésgyulai Híradó-ban írt munkásságáról. Találóan a tevékeny ember munkáját ismerte el. Megállapítását utóbb Árpási Zoltán közölte, ebből idézünk: „Eljött s életre ébresztette Gyulát, az alvó várost, amely egykor, nem is nagyon régen csak nagyszerű sertésvásárjairól volt nevezetes. Szemembe tűnik a lapok hasábjain a többi küzdő, haladó város sorában. S amerre halljuk Göndöcs Benedek nevét (s vajon hol nem ismerik?) nyomban feltűnik mellette Gyula neve is. Előbb megesik bárkin is, hogy Rómában jár, s nem kerül a pápa szentséges színe elé, mint hogy valaki Gyulán járva nem látta Göndöcs Benedeket. Előkelő főpap, régiségbúvár, író, művész, vándorszínész, csudadoktor, kolduló barát nem hagyhatja el városunkat anélkül, hogy az igaz vendégszeretet és egy dús lakoma emlékét ne vigye magával asztaláról”.
Az elkövetkező időszak nemcsak Göndöcs életének, hanem Gyula városa, a vármegye, de az egész ország felemelkedésének legszebb évtizedei voltak. Az apátplébános nemcsak a város és a megye közéletében, de az országos küzdőtéren, a parlamentben is, mint országgyűlési képviselő (1881–1887 között) hallatta hangját.
Az apátplébános közismerten bőkezű volt az elesettek, a szegények támogatásában, mindenféle jótékonysági cél megvalósításában. Teleki Sándor, a „vad gróf” ekképpen fogalmazott: „Ahol jótékonyságról, művelődésről, tanügyről, iparról, gazdaságról, kertészetről, dohánytermesztésről s tudja Isten, mi minden szépről, jóról és nemesről van szó, ott Göndöcs Benedek apát elüljár [sic!], mint Kapisztrán János Hunyadi serege előtt”. Göndöcs nem volt szegény ember. 1881-ben ő volt Gyula, bár nem a leggazdagabb, de a legtöbb adót (1116 forint 76 krajcár) fizető polgára. Vagyonát Oláh György, Békés vármegye főügyésze, tizenöt-húszezer forintra becsülte. Annak felét vendégszerető asztalának fenntartására, másik felét pedig jótékonysági célokra fordította. Ez a pénz is sokszor kevésnek bizonyult, s ilyenkor kölcsönt vett fel, hogy a nemes célok megvalósítását segíthesse. A gyulai paplak amolyan „jótékonysági iroda” volt.
De milyen pénzforrásokra támaszkodott az apátplébános? Wenckheim József gróf 136 kisholdnyi földet adományozott neki. Azon gazdálkodott, kertészkedett, dohányt termelt, méhészetet tartott fenn, de tiszta vérvonalú lovakat is tenyésztett. Tudnunk kell, hogy termékeivel (dohány, gyümölcs) sorra nyerte az országos és olykor a nemzetközi (Párizs, Bécs és más) kiállításokon az érmeket, amelyek között volt arany is. Tudnunk kell, hogy tenyészlovai is országos hírnévnek örvendtek. Földbirtokának nagy részét többnyire bérbe adta. Mindezekből legalább évi háromezer forintra számíthatott. Jövedelemének másik biztos pillére az egyházi szolgálatért kapott hatezer forint volt. Mindehhez járult még a Wenckheim József által, Krisztina lánya gyámkodásáért, neveléséért biztosított hatezer forintnyi életjáradék.
Göndöcs Benedek életútját megismerve jól látható, hogy a Karácsonyi János által említett test és a lélek viszonylatában mindig a nemes lélek, a fejlesztő eszme szolgálata győzött. Jósika Kálmán báró a Magyar Korona című lapban nagyléptékű, közel sem teljes listát közölt a gyulai plébános és országgyűlési képviselő vállalásairól. E szerint pusztaszeri apát, gyulai lelkész, Nagyvárad-egyházmegyei szentszéki ülnök, a Gyulai Egyháztanács és Iskolaszék ülnöke, a Békés megyei igazoló választmány elnöke, a Megyei Takarékpénztár felügyelő bizottsági elnöke, a Wenckheim Emlékbizottság elnöke, a Gyulai Polgári Kör elnöke, a Gyulai Katolikus Kör elnöke, a magyar-gyulai ipartestület elnöke, a Békés Megyei Méhészeti Egyesület elnöke, az Országos Méhészeti Egyesület alelnöke, majd elnöke. Tagja a Békés megyei közigazgatási bizottságnak, a megyei gazdasági egyesület igazgató választmányának, a fegyházfelügyelő bizottságnak, az erdészeti bíróságnak, a megyei szeretetház bizottságnak, a gyulai polgári iskolaszéknek, Gyula város képviselőtestületének, országgyűlési képviselő. Igazgató választmányi tagja a Szent István, a Szent László, a Szent Vince egyleteknek. Alapító tagja az írói segédegyletnek, a debreceni zenedének. Tagja az olaszországi és Arad vármegyei Méhész Egyletnek, a dél-magyarországi történelmi és régészeti egyletnek, a tiszafüredi régész egyletnek, adózó tagja minden hazai egyházi, tanügyi, gazdasági, ipari célra megindított és megindítandó mozgalomnak, közhasznú vállalatnak, olvasóegyletnek, múzeumi társulatnak, közművelődési egyletnek, ipartestületnek, ifjúsági és zenepártoló egyletnek Gyulán. Döntő szerepe volt Békésmegyei Régészeti és Művelődési Társulat létrehozásában. Szakcikkeket írt a vallás, a régészet, a gazdálkodás, a kertészet, a méhészet köréből. Ezek nem voltak mindig élvonalbeli tanulmányok, de felkeltették kortársai figyelmét, érdeklődését. Írásainak száma meghaladhatta a százat is.
Eredményes tevékenységének sokaságát nehéz felbecsülni. Ezek közül kettőt feltétlenül meg kell említenünk: az országos méhészeti egyesület létrehozása és a pusztaszeri millenniumi ünnepség előkészítése.
méhészeti pavilon
Göndöcs Benedek korának nagy formátumú méhésze volt. Tucatnyi találmánya ismert, mint pl. a kettős kas, a Göndöcs-féle lapozó kaptár, és különféle méhészethez szükséges eszközök megalkotása. Méhészetének nagyságát pontosan nem ismerjük, de a legnagyobbak közé tartozott. Számára a gazdálkodás legkedvesebb része a méhek körüli munka volt.
Göndöcs Benedek fiatal korától igyekezett a méhészeket szervezetbe tömöríteni. Kezdetben a békésmegyei gazdászegyletben vállalt vezetői feladatokat. A kiegyezés utáni új törvények lehetővé tették a továbblépést. 1872. december 16-án Békésmegye Gazdasági Egyesületén keresztül, az „okszerű méhészet” fejlődése érdekében, a megyei méhészeti egyesület megalapítását szorgalmazta. Az akkor még újkígyósi káplán, Göndöcs, 1873. augusztus 16-dikára meghirdette az alapító közgyűlést. A vármegye újságjában közzétette az alapító szabályzatot, amihez a méhészek, csoportosan pedig a méhészkedő néptanítók nyilvános levélben csatlakoztak. A kolera miatt az alakuló közgyűlés elmaradt. A veszély elmúltával Göndöcs, immár gyulai papként, ismét megindította a szervezet építését. 1873. december 4-én, másodikként az országban, megalakult a „Békésvármegyei okszerű méhészegyesület”. Az alapítás eszménye: „biztos keresetet és segélyforrást nyújtani” nyomorékok, öregek és munkaképtelenek számára. Rengeteg munka eredményeként 1877. május 1-én felavatták a látványos és különleges, országos hírű méhészeti pavilont Gyulán, a grófi park és a Körös-csatorna melletti téren.
Nem véletlen, hogy a mai Békés megye területén, Gádoroson (akkor Bánfalva) alapult meg az ország harmadik méhészegyesülete. Vezetőjének a közismert néptanítót, Nagy Zsigmondot választották. A méhészek szervezkedése erősödött az országban. 1879. december 5-én jogerőre emelkedett határozat szerint megkezdhette működését a ”Magyar országos méhészeti egyesület”. Elnökül kezdetben Károlyi István grófot, 1882-tól Göndöcs Benedeket választották. Tisztéről 1888-ban önként lemondott. Az egyesület túlélt két világháborút. Az alapítás sikerét, benne Göndöcs munkáját, legjobban fejezi ki, hogy ma is létező és meghatározó szervezete a mai méhésztársadalomnak.
A másik tevékenység a „kollektív emlékezet”, a hagyományképzés világába tartozik. Az 1860-as években ő kezdte el Pusztaszer régészeti feltárását, a kor legjobban felkészült régészének, Rómer Flórisnak aktív részvételével. A milleniumi ünnepségeket tervező kultuszminisztérium, Trefort Ágostonnal az élen, beemelte programjába Göndöcs kérését, a száz holdas emlékpark felépítését. Célja: Pusztaszer „megdicsőítése, illetve látható emlékének az utókor számára való megőrzése és fenntartása”. Később javaslatot tett az ottani, 1895. évi ezer éves ünnep programjára. A minisztérium támogatta, a kivitelezésben anyagiakkal Bakay Nándor szegedi kendergyáros segítette. Talán ma is időszerűek gondolatai, amit Zombori János a História című lap egyik cikkében idézett: „Jó is, szép is, hasznos is a kufár, kalmár korszak embereire nézve, ha néha elmennek az ősi erények emlékhelyeihez – a jó erkölcsök romba dőlt kútfejénél egy-egy szemernyi adag hagyományt az effélékből is meríteni”. Az emlékpark hatalmasat lépett előre az évszázadnál is több idő alatt, és az emlékezés, a hagyomány tisztelete ma is él, aminek alapköveit az országgyűlési képviselő Göndöcs Benedek tette le.
Jó lenne, ha követnénk ezt a hagyományt magunk is, méhészek, civilek, gyulaiak, Békés megyeiek és magyarok, azzal is, hogy emlékezünk a tiszta lelkű emberre, Göndöcs Benedekre, követjük értékrendjét, aminek alapköve a humánum és embertársaink tisztelete. Hogy ez így legyen, figyeljünk Augustinus (Szent Ágoston) állítására, ami szerint a múlt a jelen emlékezete, s a jövő a jelen elvárása! Figyeljünk erre, mert az emberiség olykor könnyen felejt…
