Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hetven éves lett a Gyulai Postagalamb Sportegyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2018. december 03. 13:00
Hetven éves lett a Gyulai Postagalamb Sportegyesület
A postagalambászat Békés megye legsikeresebb sportága

Megalakulása és fennállása 70. évfordulóját ünnepelte meg december első napján a Gyulai Postagalamb Sportegyesület. A rendezvényen a vezetőség számba vette az alakulat elért eredményeit, a bírálók kiosztották a Békés kerület és a városi szervezet éves díjait, majd a jelenlévők célul tűzték ki, hogy tagjaik közé egyre több fiatalt vonjanak be.

fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepelte a Gyulai Postagalamb Sportegyesület

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az ünnepséget a délelőtti galambkiállítás után tartották meg a Park szálló éttermében. A megjelenteket itt Cséfán Tivadar, a Magyar Postagalamb Sportszövetség körzeti tagszövetségének elnöke köszöntötte elsőként. Elmondta, ez a hatodik éve annak, hogy a Dél-Tisza tagszövetségből kiváltak. Azóta önállóan versenyeznek és szervezik meg programjaikat mindenki megelégedésére. Örömmel taksálta azt is, hogy a körzetük példásan egységes.

Az idén 70 éves gyulai egyesület múltját Kassai Péter elnök foglalta össze. Tájékoztatójából kiderült, eléggé nehezen indultak, ezért kitartónak kellett lenniük ahhoz, hogy eljussanak a mai napig. Az első versenyen 1951-ben vettek részt az alapítók, ekkor még a nagy délkerületen belül, amely Kaposvártól Sarkadik terjedt. A hatalmas formációból az 1970-es években vált ki a Dél-Tisza kerület. Ebben 2012-ig vettek részt a Békés megyeiek, a korábbiakhoz képest sokkal jobb eredményekkel, mindenekelőtt Túróczi Tibornak és Schneider Józsefnek köszönhetően, jegyezte meg Kassai Péter. Túróczi Tibor volt például az, aki egy nagyon drága világhírű törzset is behozott Gyulára, ami azért fontos, mert napjainkig meghatározó a város galambászainak életében, hangsúlyozta az elnök.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Kassai Péter ezt követően az elért sikereiket részletezte. Megnevezte Nagy Mihályt, aki fiatalként és a fiatal galambok kategóriájában szerzett világbajnoki címet. Cséfán Tivadart, aki a maraton és a hosszú távú megmérettetéseken szerepelt jól, de a fiatal galambok világbajnokságán is lett már harmadik, csapatversenyben. Schneider József rövid és középtávon remekelt, illetve általános összetettben. Utóbbi kategóriában volt egy galambja, amelyik harmadik helyet érdemelt ki az egyik olimpián. Az elnök ismételten megdicsérte Túróczi Tibort, mivel nagyon sok csapateredményt tud felmutatni, és megemlítette Rotár Istvánt, aki hosszútávon gyűjtött be országos második, valamint harmadik helyezéseket, és csapatban is volt már keleti bajnok. Önmagáról azt árulta el, hogy többek között megnyerte az egyik idei nemzetközi verseny országos bajnokságát.

Néhány szót arról is hallhattak az egybegyűltek, kit milyen kitüntetésekkel, címekkel jutalmaztak az évek során. Cséfán Tiborról elhangzott, már nagyon régóta benne van a magyar postagalambsport felső vezetésében, ennek megfelelően arany fokozatú elismeréseket is kapott, Rotár István tevékenységét pedig bronz fokozattal ismerték el.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az elnök rámutatott: soha nem voltak huszonötnél többen, ám ebben a kis populációban mindenfajta versenyzési technikák eredményeket hoztak számukra.

– A miénk egy nagyon jó baráti társaság, amelynek még nagyon sokáig fenn kell maradnia. Ez csak egyetlen módon lehetséges, ha fiatalok kerülnek be a sportágba. Mindannyiunk feladata tehát az, hogy minél jobban megismertessük a gyermekekkel, mennyire értékes és jó sport, jó szórakozás a galambászat – fogalmazott az eseményen Kassai Péter.

Az ünneplőket Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere is megtisztelte jelenlétével. A városvezető aláhúzta: kevesen tudják, hogy a tradicionális sportgalambászat, amely egyben egy nagyon magas állattartási kultúra is, rendkívül eredményes Gyulán. A tisztségviselő gratulált ehhez, majd arról biztosította a sporttársakat, hogy továbbra is számíthatnak mind a Gyula Sport Nkft., mind pedig a Polgármesteri Hivatal támogatására.

A születésnaphoz hozzátartozott a tortaszeletelés és a koccintás is, a hangulatot pedig Susánszki Éva és Szegfű Kornél táncbemutatója tette oldottabbá. Az összejövetelen a kerület és a városi egyesület éves díjait is kiosztották.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)