Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szombaton több helyen hószállingózásra lehet számítani

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2018. november 30. 18:07
Szombaton több helyen hószállingózásra lehet számítani
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Szombaton északkeleten változóan, másutt eleinte erősen felhős lesz az ég, majd délután délnyugat, nyugat felől szakadozik a felhőzet. Északnyugaton gyenge havazás, majd másutt hószállingózás is előfordulhat.

Pénteken éjszaka a Dunántúlon és a középső országrészben többnyire erősen, északkeleten, keleten változóan felhős lesz az ég, az éjszaka második felétől az északnyugati harmadban gyenge havazás is lehet.

Szombaton északkeleten változóan, másutt eleinte erősen felhős lesz az ég, majd délután délnyugat, nyugat felől szakadozik a felhőzet. Északnyugaton gyenge havazás, majd másutt hószállingózás is előfordulhat.

Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön ma megélénkül, néhol meg is erősödik a délkeleti szél. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon -2, -7, másutt -6, -11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton -2 és +2 fok között alakul.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)