nagy csatákat hozott a negyedik advent kupa
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A rendkívül színvonalas seregszemlén kilenc csapat mérettette meg magát. Az indulók három hármas csoportban mérkőztek meg egymással. A csoportmérkőzések végén hat gárda versengett tovább, amelyből a legjobb négy együttes küzdhetett meg az érmekért.
A ünnepváró esemény legutolsó csatáira a Benkő Hús, a Mumitex Kft., az El Finito-Magyarvárosi söröző és az Intrúder négyese maradt talpon. A bronzérmet végül az El Finito-Magyarvárosi söröző együttese nyerte, amikor egy szoros mérkőzésen 4-3-ra verte az Intrúder gárdáját. Az Advent Kupa legjobb csapatának a Benkő Hús bizonyult: az új bajnok a döntő ütközetben 4-0-ás eredménnyel lépett át a címvédő Mumitex Kft. legjobbjain.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A dobogóra lépő együttesek az érmek mellett pénzdíjazásban is részesültek, a szervezők pedig idén is kiválasztották a mezőny legjobbjait. A torna gólkirálya Vadi Gergő lett az El-Finito csapatából, a legjobb kapusnak pedig az Intrúder hálóőrét, Regős Csabát választották.
Amint azt Misinkó Géza főszervező elmondta, a rendezvény izgalmas és hajtós mérkőzéseket hozott, a csapatok komoly színvonalat képviseltek a nap során.























